A nap témája: Mégsem kell élőben jelenti minden fogyasztást a nyár közepén?

Sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt – számolt be a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, aki a vendéglátósok érdekeit képviselte az ügyben. Jó hír, hogy az NTAK-rendszer szakaszos bevezetését és a 12 millió forint alatti árbevételt el nem érő vendéglátósok kötelező adatszolgáltatás alóli mentesülését javasolja a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Lehet, hogy nem minden lángososnak és kiskocsmának kell jelentenie a kormány felé?

Potocskáné és Dr. Lukács László, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője hónapok óta azon dolgoznak azon, hogy a vendéglátó-szektorra kötelező NTAK-adatszolgáltatás gazdasági nehézségeire felhívják a kormány figyelmét. Úgy néz ki, a kitartó munka meghozta az eredményt.

Egyrészt aránytalanul magas terhet jelentene a vállalkozóknak az adatszolgáltatáshoz szükséges eszközbeszerzés, másrészt emberi erőforrás-igény tekintetében is többletterhet ró mindenkire, különösen a szezonálisan működő büfésekre, valamint a kistelepüléseken még nyitva tartó kocsmákra

– magyarázta a jobbikos politikus.

Hangsúlyozta, hogy az NTAK kiterjesztése minden vendéglátóipari egységre teljesen életszerűtlen és szakmailag sem megalapozott. Ezért a Jobbik-Konzervatívok törvénymódosító javaslatot nyújtott be 2024. január 1-jéig történő halasztásra, illetve a 12 millió forint alatti árbevételt el nem érő kisvállalkozások kötelező adatszolgáltatás alóli mentesítésére.

Az ellenzéki párt kezdeményezésére a törvénymódosító javaslat május 16-a óta a kormány előtt van, várjuk a tárgysorozatba vételét és tekintettel arra, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség álláspontja is a fentieket támasztja alá, elsődlegesen a vendéglátóipari vállalkozások érdekeit szem előtt tartva, kérik annak mielőbbi elfogadását.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »