Speciális szabályokat vezetnek be a Parlament épületében péntekre, amikor a képviselők a pedagógus-életpályamodellről szóló törvényjavaslatot tárgyalják. Sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit nem engedik be ezen a napon, és a korábban kiadott belépők sem érvényesek június 16-ra.
A hvg.hu információi szerint kedden a képviselők kaptak egy körlevelet a kizárólag június 16-ra érvényes speciális szabályokról. Ezek szerint
aznap nem engedik be sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit az épületbe. Nem lesznek érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem – ez a HVG szerint akár azt is jelentheti, hogy a sajtó képviselőit is kizárják.
Az intézkedést Bakos Emil gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes jegyzi.
A speciális szabályokkal vélhetően annak akarják elejét venni, hogy a státusztörvény elfogadását ne tudják tiltakozással megzavarni. Erre korábban már volt példa: tavaly decemberben a Tanítanék Mozgalom aktivistái a „Tanítanék” szót rajzolták ki a pólóikra írt betűkből az ülésteremben. Ők akkor az LMP-frakció vendégeiként jutottak be, amiért később Kövér László házelnök fél évre megvonta a frakció beléptetési jogát. Ez éppen lejárna péntekig.
A Parlament előtt, a Kossuth téren azonban lesz tüntetés a státusztörvény ellen, a tiltakozást az Adom Diákmozgalom hirdette meg.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |