A nap témája: A kormány rájött, hogy aszály van, létrehoztak egy operatív törzset

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleményében az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. 

A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti 

– fogalmazott.

Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében – közölte a tárcavezető.

Nagy István hangsúlyozta: 

,,a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében”.

Szavai szerint a kialakult helyzetben a kormány ,,minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket”. A tárcavezető leszögezte, mindig a magyar gazdák mellett állnak, akik minden nehézség – világjárvány, munkaerőhiány, hosszantartó szárazság, aszály, rendkívül magas inputárak, energiaárak, valamint az orosz-ukrán háború következményei – ellenére munkájukkal biztosítják a folyamatos termelést és a minőségi élelmiszerellátást, melyért mindannyiunk elismerését megérdemlik. A magyar gazdák áldozatos tevékenységének köszönhetően kerülhet minden nap friss és egészséges élelmiszer a magyar családok asztalira. A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca – húzta alá a miniszter.

Emlékezetes, pár hete közölte Nagy István, hogy mostani rendkívüli aszályhelyzet miatt az Európai Bizottsághoz fordul az Agrárminisztérium az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Orbán titokzatos külföldi forrástól kérne 11 ezer milliárd forintnyi hitelt

,,A szükséges pénzügyi forrásokat az Európai Unió megígérte. Ha a brüsszeli bürokraták mégsem adják ide azt a pénzt, ami Magyarországnak jár, akkor más pénzügyi forrásokból szerezzük be a szükséges összeget. Az erről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval és más nemzetközi partnereinkkel el is indítottuk” – Orbán Viktor ezekkel a mondatokkal zárta a parlamenti őszi ülésszak nyitó beszédének (talán) legfontosabb részét. 

Tovább »

A nap idézete

,,Munkásság az élet sója,
A romlástól mely megójja;
S csak az, aki nem hevert:
Várhat áldást és sikert.”

Tovább »

📺 Ledes közvilágítást építenek ki egész Kiszomboron

A község ezzel a beruházással próbál spórolni, számításaik szerint öt éven belül megtérül – derült ki a keddi testületi ülésen. Elfogadták Bajnóczi János költségcsökkentési javaslatait is és árajánlatot kérnek a mártélyi üdülő tetőszerkezetének felújítására.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Orbán titokzatos külföldi forrástól kérne 11 ezer milliárd forintnyi hitelt

,,A szükséges pénzügyi forrásokat az Európai Unió megígérte. Ha a brüsszeli bürokraták mégsem adják ide azt a pénzt, ami Magyarországnak jár, akkor más pénzügyi forrásokból szerezzük be a szükséges összeget. Az erről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval és más nemzetközi partnereinkkel el is indítottuk” – Orbán Viktor ezekkel a mondatokkal zárta a parlamenti őszi ülésszak nyitó beszédének (talán) legfontosabb részét. 

Tovább olvasom »

A nap témája: A magyar lakosság több mint fele lejjebb veszi a fűtést

Alacsonyabb hőmérséklettel, gyorsabb zuhanyzási idővel és LED-es izzókkal terveznek spórolni a legtöbben a magyarok közül a megnövekedett rezsiárak miatt – derül ki az IKEA kutatásából. A megkérdezettek többsége szerint jobb lenne a 18 fok feletti hőmérséklet otthon, a legtöbben mégis lejjebb tekerik majd a termosztátot, és takarékos termékeket is igyekeznek beszerezni.

Tovább olvasom »