A nap témája: A napsütést követően esőre számíthatunk a héten

A hét elején még országszerte napos, száraz idő várható, a maximum-hőmérséklet azonban kissé visszaesik és jellemzően 20 Celsius-fok körül alakul. A hét második felében az ország délnyugati részében megnövekszik a felhőzet és ott eső, zápor is lehet, míg máshol nagyrészt napos idő várható. Vasárnap már országszerte felhős időre kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, a legtöbb napsütésre a Duna-Tisza közén lehet számítani. Délelőttre a délnyugati határ mentén is megszűnik a gyenge eső, majd száraz idő várható. Az északkeleti szél élénk, az ország keleti felén erős lesz, a Zemplénben és a Bodrogközben viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. Hajnalra általában 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra 15-20 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, késő délutántól a nyugati határvidéken növekedhet a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 5 és 11 fok között várható, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok között várható.

Csütörtökön az ország délnyugati felén megnövekszik a felhőzet, ott már eső, zápor előfordulhat, máshol napos idő várható fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. A keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 6-12, délután 16-22 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult lesz az ég, arrafelé eső, zápor előfordulhat, másutt nagyrészt napos időre van kilátás csapadék nélkül. A keleti szél élénk, olykor erős lesz. A minimum-hőmérséklet 6-13, a maximum-hőmérséklet 13-22 fok között valószínű, északkelet felé lesz melegebb.

Szombaton a déli, délnyugati országrészben nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, másutt kevesebb felhőre kell számítani. Délnyugat felé nagyobb valószínűséggel lehet csapadék. A keleti, délkeleti szél élénk, olykor erős lesz. Hajnalban 7-13, délután 15-20 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap felhős idő valószínű, délnyugat felé haladva növekvő valószínűséggel fordulhat elő eső, zápor. Az északkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 8-13, délután 15-20 fok között valószínű.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »