A nap témája: A szülészek zavarban, a jogvédők kiakadtak az abortusz-reformon

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a terhességet megállapító szakorvosnak igazolnia kell, hogy az érintett nőnek egyértelműen, azonosítható módon megmutatta a magzati életfunkciók működésére utaló jeleket.

A szülészeti és nőgyógyászati szakma zavarát jelzi, hogy a Népszava által kérdezett vezető szakemberek közül senki nem akarta kommentálni az új helyzetet. Nyilatkozott viszont Pusztai Erzsébet, aki annak idején, jobboldali kormány államtitkáraként eredményesen tartott egyensúlyt az öreg konzervatív férfi politikusok és a szülő korú nők érdekei között.

Ahányszor csak szóba került az abortusz szabályozása, ő rendre azt helytelenítette: mindenki csak a nőkről beszél. A most életbelépő szabály – szerinte – azért is érthetetlen, mert a terhesség idejének megállapítására eddig is történt ultrahang vizsgálat. Továbbá megosztotta szakmai kérdéseit is: 

,,Meg kell-e várni a szívhang megjelenését, ha a korai vizsgálatnál még csak a magzat jelenlétét lehet detektálni? Csak egyértelmű életfunkciókat mutató magzat esetén lehet megszakítást végezni? Ha nem fejlődik normálisan és nem jelennek meg az életfunkciók, akkor nem?”

Pusztai Erzsébet szerint az új előírás csak zavart kelt, nyugtalanságot, feszültséget, de lényegében nem változtatja meg a jelenlegi szabályozást.

Az intézkedés mögött nehéz mást látni, mint erős érzelmi nyomásgyakorlást, ami adott esetben kifejezetten mélyítheti az érintett nő krízisét

– tette hozzá.

Zelei Judit, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza szerint az abortusztörvény módosítása nem más, mint egy káros látszatintézkedés, ami csak arra alkalmas, hogy egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket megalázzon.

Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke ezzel szemben azt mondta, mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatják a változtatást.

Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme. Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát a magzati élet már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell. Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni. Ez eddig is gyakran megtörtént, csak nem volt kötelező. Az, hogy élő magzatról van szó, az a mindig elvégzett ultrahangvizsgálat során is látható.

Arra a kérdésre, hogy orvosnak szabad-e nyomást gyakorolnia az amúgy is krízishelyzetben lévő páciensére, Böszörményi-Nagy Géza azt válaszolta:

semmiképpen nem kell nyomást gyakorolnia, de az orvosnak el kell látnia minden olyan információval, amely segíthet a döntésében. Tehát az információátadásnak az orvos részéről ilyen mértékűnek és minőségűnek kell lennie.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink