A nap témája: A vártnál kevésbé rontotta le az iskolások teljesítményét a covid

Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

A kompetenciamérés minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor – emlékeztettek a közleményben.

Közölték: a nemzetközi tapasztalatok alapján várható volt, hogy a digitális munkarend bevezetése, a világjárvány negatív hatást fog gyakorolni a tanulók eredményeire, kérdéses legfeljebb az lehetett, hogy azok mely évfolyamokon milyen mértékben csökkennek.

Az eredmények azt mutatják, hogy a 10. és a 8. évfolyamon az eredmények a negatív várakozás ellenére sem tértek el érdemben az előző évek átlagától, ezeken az évfolyamokon a tanulók a digitális munkarendben is az előző évekhez hasonlóan teljesítettek.

A hatodik évfolyamon matematikából az előző 12 év átlageredményéhez képest 1,7 százalékos, a szövegértés terén pedig 0,7 százalékos a csökkenés mértéke, ami az adott körülmények között jó eredménynek számít. Az elmúlt öt kompetenciamérés eredményei arra világítanak rá, hogy a családi háttér teljesítményre gyakorolt hatása mindkét mérési területen gyengülő tendenciát mutat Magyarországon, azaz javult az iskolák hátránykompenzáló képessége – írták.

A korábbi felmérésekhez hasonlóan a 2021. évi kompetenciamérésben is megmutatkozik a településtípusok közötti különbség, melyek azonban nem nőttek a járvány ellenére sem, ami nagyon biztató adat, hiszen azt mutatja, hogy a járvány nem erősítette fel a meglévő különbségeket – tudatta az OH.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink