A nap témája: Az Adatvédelmi Hatóság szerint is visszaélt hatalmával az EMMI

Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amiért visszatartja az Ujhelyi István által kikért közérdekű információkat – közölte az EP-képviselő. A szocialista politikus a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) részletes vizsgálata alapján azt írta: bebizonyosodott, hogy az EMMI tudatosan visszaélt a hatalmával és jogtalanul közérdekű adatokat tartott vissza.

Ujhelyi kiemelte, hogy a NAIH által készített jelentés szerint a hatóság eredménytelenül szólította fel többször is az EMMI-t a kért adatok és információk megosztására, „a Hatóság és a Minisztérium álláspontja sajnos nem közeledett”. Ujhelyi szerint „elvárható lenne„, hogy Kásler Miklós miniszter lemondon, de legalább hozzáférhetővé kellene tennie a kikért információkat. Ezek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatosak: egy éve a kilenc kérdést tett fel az uniós vakcinabeszerzésről, legutóbb pedig a Covid-betegek oltottsági adatai kérte ki, kéréseit a kormányzat rendre megtagadja tőle – idézte fel.

A szocialista politikus szerint a kormány csak azért támadta a brüsszeli közös vakcinabeszerzést és hazudott annak részleteiről, mert így akarta elfedni a „mutyigyanút” az uniós engedélyek hiánya miatt jelenleg is komoly problémákat okozó keleti oltóanyagok beszerzését.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink