A nap témája: Az Országgyűlés előtt az új költségvetés, ami egyébként már hatályos

Az országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték, hogy az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre.

„A kormány a kedvezőtlen körülmények ellenére sem adja fel a legfontosabb céljait: megvédjük a magyar családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjak értékét, megőrizzük Magyarország biztonságát. A kormány idén is fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig, tovább csökkenti az államadósságot és a költségvetési hiányt”

– áll a közleményben.

A veszélyhelyzetre való tekintettel a kormány – a Költségvetési Tanács jóváhagyását követően – kormányrendelettel módosította a 2023-as költségvetést, szem előtt tartva az országgyűlés által már elfogadott irányvonalakat. A Költségvetési Tanács egyetértő véleményének birtokában a kormány benyújtotta az országgyűlésnek a 2023-as költségvetést módosító törvényjavaslatot. A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése – szögezték le.

A tárca tájékoztatása szerint a kormány jelentősen emelte a Rezsivédelmi Alap forrásait annak érdekében, hogy megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat az elszálló energiaáraktól és fenntartsa a rezsicsökkentést minden magyar család számára az átlagfogyasztás erejéig. Az alap összege így közel a négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik. A költségvetés a 15 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is biztosítja, amely a tizenharmadik havi nyugdíjra is vonatkozik.

A kormány megőrizte a költségvetés megemelt forrásait az oktatásban és az egészségügyben is, sőt, mindkét ágazatban béremelésekkel számolnak – jelezték.

A családtámogatásokra fordítandó emelt források megmaradnak, valamint a családtámogatások köre is bővül. A 30 éves koruk előtt gyermeket vállaló édesanyák mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól az átlagbér szintjéig.

„Kiemelt célunk a teljes foglalkoztatás fenntartása, a 2010 óta létrejött több mint 1 millió új munkahely megvédése. A munkahelyvédelmi programokat ezért 2023-ban is folytatjuk, a munkát terhelő adókat pedig alacsonyan tartjuk”

– közölte a PM.

A kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot is megemelte: a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő a tartalékok összege.

Az intézkedések ellenére is jelentősen csökken a hiány mértéke 2022-höz képest: a különleges gázkészlet-vásárlás nélkül számított 4,9 százalékról a GDP 3,9 százalékára.

„Fontos változás a rendeletben kihirdetett módosításhoz képest, hogy a benyújtott törvényjavaslatban még nagyobb arányú államadósság-csökkentéssel számolunk, a GDP-arányos államadósságot 73,5 százalékról 69,7 százalékra javítjuk év végére. Arra számítunk, hogy a magyar gazdaság az év egészében elkerülheti a recessziót, éves szinten 1,5 százalékkal erősödhet, továbbá célunk az, hogy az infláció mértékét az év végére egyszámjegyűre szorítsuk”

– fogalmaz a Pénzügyminisztérium közleményében.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink