A nap témája: Közel 40 ezer beteg van a kórházi várólistákon

A napi.hu összegzése alapján a top három, leghosszabb várólistán közel 32 ezer beteg van, de összesen 40 ezren várnak valamilyen műtéti beavatkozásra a kórházakban, közölte az állami egészségbiztosító a napi.hu-val. Szürkehályog-műtétre közel 13 ezren, térdprotézisre 11,4 ezren, csípőprotézisre pedig 7,4 ezer beteg várt márciusban.

Valamivel kevesebb mint 40 ezer beteg várakozott márciusban műtétre a hazai kórházakban, válaszolta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a portál megkeresésére.

Mint írták: a kötelező várólistákon – ezek vezetését egyébként 13 beavatkozás esetében írja elő a törvény – 39 751 beteg volt előjegyezve műtéti ellátásra, a várakozók száma a 2023. februárhoz képest nem emelkedett. Ugyanakkor van egy másik beteglista is, amit a kapacitáshiány miatt vezetnek az intézmények, ezek között az ellátások között pedig további hatezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra.

Az egészségbiztosító azt válaszolta: a kötelező listák mellett a szolgáltatóknak várólistát kell vezetni a tartósan, 60 napon felül várakozó esetekről is, ez az úgynevezett kapacitás hiány miatt vezetett várólista. A várólista helyzet valós változásáról azonban megbízható idősoros értékelés csak a kötelező várólisták adata alapján lehetséges.

Továbbra is a leghosszabb a sort a szürkehályog-műtétre váró betegeknek kell kivárni. Több mint 12 800-an várnak ilyen típusú beavatkozásra. A toplista második helyén a térdprotézisre várók vannak, több mint 11 400-an szeretnének megszabadulni a fájdalmas járástól. A harmadik leghosszabb várólista pedig a csípőprotézis-műtétre várakozóknál van 7400 beteg vár a műtétjére.

Várakozók száma várólista típusonként (2023. március 27-én):

  • Szürkehályog-műtét: 12 859
  • Mandula, orrmandula műtét: 1 769
  • Orrmelléküregek, proc. mastoideus műtét: 79
  • Gerincstabilizáló műtétek, gerincdeformitás műtét: 987
  • Gerincsérv műtét: 57
  • Prosztata jóindulatú megnagyobbodásának műtétei I.: 44
  • Prosztata jóindulatú megnagyobbodásának műtétei II.: 387
  • Nőgyógyászati műtétek nem malignus folyamatokban: 451
  • Térdprotézis műtét: 11 476
  • Csípőprotézis műtét: 7 424
  • Coronária intervenciók: 2 795
  • A szív elektrofiziológiai vizsgálata, nagy és radiofrekvenciás ablációk: 1 126
  • Jelentős kiterjesztett gerincműtétek: 297

Összesen: 39 751

Ugyanakkor azt nem tagadja a NEAK sem, hogy az elmúlt időszak várólista adatait átnézve, az látszik, hogy a pandémia utáni értékekhez képest bár folyamatosan csökkent a várakozók száma, de még mindig a pandémia előtti értéknek a duplája, vagyis 103 százalékkal magasabb a betegek száma, ami a veszélyhelyzet alatti átszervezése miatt alakult így, de a többi európai országban is hasonló ellátási helyzet van még mindig – írták.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink