A nap témája: Lassan itt az egészségügy vége, számos kórházban nincs ellátás

Országszerte 43 intézményben kellett idén szüneteltetni valamilyen ellátást, mert nincs elég orvos vagy ápoló – írja a 444.hu.

A protokoll szerint, ha egy kórház képtelen tovább működtetni valamelyik osztályát, a Nemzeti Népegészségügyi Központ másik intézményt jelöl ki helyette, akár többet is. Ezután a mentők dolga eldönteni, hová viszik a betegeket.

Papíron sokszor év végéig tart a szünet, amit aztán meg lehet hosszabbítani, vagy eleve nincs határidő. Sátoraljaújhelyen májusban megszűnt az addiktológia, valamint a menopauza és csontritkulás rendelés. Utóbbi már Miskolcon is korlátozottan működik, mégsem találtak jobb megoldást, oda helyezték át az ellátást. Majdnem másfél órát kell utazniuk a betegeknek, hivatalosan december 31-ig, de nem derül ki a határozatból, utána honnan lenne dolgozó.

Régebben is előfordult, hogy ellátásokat mondtak le, de általában nem ilyen hosszú időre. A nyári szabadságok miatt is mindig gond volt, de nem írták le ilyen mennyiségben, hogy humánerőforrás-hiány van” – mondta Kunetz Zsombor orvos, a 444-en futó Röntgen blog szerzője.

Szerinte az elnyúló szünetelések megmutatják, mennyi kórházi osztály működik fenntarthatatlan módon, ötnél kevesebb orvossal. „Ennyi lenne a folyamatos működés feltétele, amibe belefér a szabadság és a betegállomány is. Sok helyen három orvos dolgozik, vagyis egy hónapban rögtön tíz-tíz napot kell ügyelniük, ami törvénytelen.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink