A nap témája: Márciusban folytatódnak az oktatás melletti demonstrációk

Legközelebb márciusban kaphatnak új lendületet az oktatás helyzete miatti tiltakozások – közölte Pirint Gergő a tiltakozó diákokat összefogó Egységes Diákfront aktivistája a Magyar Hangnak.

Március közepéig sem intézményi szintű, sem általános megmozdulást nem szerveznek, vidéki városokban azonban lesznek fórumaik. Az első ilyenre várhatóan Győrben kerül sor, de pontos dátumot és helyszínt a mozgalom aktivistája egyelőre nem tudott megnevezni.

A diákfront arra készül, hogy márciusban több civil szervezettel közösen demonstráljanak március 14-én és 15-én a Hősök terén és az Andrássy úton. A Civil Sugárút elnevezésű rendezvényen többek között lesznek alternatív tanórák, foglalkozások. Március 14-én este szeretetvacsorával várják az érdeklődőket, éjszakára pedig virrasztást szerveznek a hősök emlékére. Az esemény záró programja 15-én délután 3 órakor kezdődik a Hősök terén, ahonnan a demonstrálók együtt vonulnak a Károly körúton, az Astorián és a Szabad sajtó úton keresztül az Erzsébet hídig.

Az esemény szervezésében többek között részt vesz a ADOM, az aHang, az Amnesty International, a Civil Közoktatási Platform, az Egységes Diákfront, a Magyar Újságírók Szövetsége, a PDSZ, a Számoljuk Együtt, a a Tanítanék!, a Társaság a Szabadságjogokért és Védegylet is.

Márciusban folytatódni fognak a pedagógusbérek rendezését követelő demonstrációk

– ezt már Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke mondta a Magyar Hangnak

A PDSZ vezetője közölte, március 16-tól – tehát közvetlenül a 14-15-i demonstráció után – a szakképzésben dolgozók is megkezdik határozatlan idejű sztrájkjukat. 

A kormány csaknem egy éve – 2022. március 9. óta – nem reagál a szakszervezet sztrájktárgyalás-kezdeményezésére, annak ellenére, hogy ez törvényben foglalt kötelessége lenne.

Tavaly december 28-án újból egyeztetést kezdeményeztek a kormánnyal, amire szintén nem érkezett reakció, ezt követően pedig bírósághoz fordultak, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot jelölte ki tárgyalófélnek. Kapcsolatfelvételre azonban ezt követően sem került sor, így január 31-én a közel hetven szakképzési intézmény közül 11-ben megtartották a figyelmeztető sztrájkot. Amennyiben március 16-ig a kormány nem ül tárgyalóasztalhoz, az erődemonstrációt folytatja a PDSZ.

Nagy Erzsébet tájékoztatása szerint a szakképzésben dolgozók követelik, hogy állítsák vissza közalkalmazotti státuszukat, amelyet néhány éve vett el a kormány egyetlen tollvonással. Így erre körre egyrészt nem vonatkozik a pedagógusi bértábla és a beígért béremelés. Ráadásul a túlórák és plusz munkák elszámolásában is hátrányt szenvednek, mivel esetükben nem havi, hanem éves munkaidőkeret van érvényben. 

A március közepétől a szakképzési dolgozók és a közalkalmazotti státuszú pedagógusok sztrájkja párhuzamosan fog zajlani, hacsak addig nem lép a kormány

– tette hozzá a PDSZ elnöke.

A PDSZ és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) levelet is írtak az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament frakcióinak, amelyben felhívták az uniós döntéshozók figyelmét, hogy a magyar kormány nem tesz eleget a szélesebb körű szakmai és társadalmi egyeztetésre vonatkozó uniós vállalásainak.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »