Bízunk benne, hogy volt eredménye a találkozónak, ugyanis jóformán több mint 8 éve nem jött új befektető a makói ipari parkba, pedig közművesítve van.
Makó polgármestere az ipari park ,,jelenlegi helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről” tárgyalt tegnap Joó Istvánnal, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatójával, befektetés-ösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztossal – erről beszámolt oldalán is.
Farkas Éva szerint az önkormányzat és a HIPA is elkötelezett abban, hogy új munkahelyeket teremtsenek a városban.
Legutóbb 2021 nyarán írtunk a makói iparkról, akkor már több mint 6 éve nem tudtak új befektetőt hozni Makóra. A makói ipari parkot 2019-ben 400 millió forintból fejlesztették. Ez javarészt közművesítést jelentett, de a kormány által támogatott multicégek közül egy sem jött a városba.
Zeitler Ádám önkormányzati képviselő már évekkel korábban felhívta rá a figyelmet, az önkormányzatnak sokkal aktívabban kellene fellépni az ipari parki területek értékesítése területén. Úgy vélte, a logisztika és a szállítmányozás területén ki lehetne használni a város határmenti fekvését.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |