A nap témája: Meghosszabbították a rezsiutalványok beváltási határidejét

Meghosszabbította a rezsiutalványok beváltási határidejét a kormány. Az eredeti, március 31-ei dátum helyett így május 31-ig lehet kifizetni az áram- és gázszámlát, erre az érintett állami szolgáltató társaságok (Magyar Posta, Nemzeti Közművek) felkészülnek. A kormány az Idősügyi Tanács kérésére hosszabbította meg két hónappal a határidőt – közölte az M1 Híradója.

A nyugdíjasok eddig a rezsiutalványok mintegy 92 százalékát használták fel, 20,5 milliárd forint értékben. Tízből kilenc utalványt a Magyar Postán váltották be, míg a fennmaradó részt közvetlenül a szolgáltatóknál használták fel – olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Sajtó és Kommunikációs Főosztályának közleményében.

A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni: postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni.

A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem. Az utalvány készpénzre nem váltható. A rezsiutalványokról érdeklődni továbbra is a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink