A nap témája: Megszavazta az EP az oligarchákról szóló jelentést, Orbán és köre is olvasható benne

Magyarország neve is gyakran előfordul abban a finn néppárti Petri Sarvamaa által előkészített európai parlamenti jelentésben, amelyet csütörtökön nagy többséggel szavaztak meg – írta meg a Népszava.

Egyes tagállamokban a nemzeti kormányok tagjai és más politikai pozíciókat betöltő személyek is az oligarchia részét képezik, és aktívan arra törekednek, hogy az uniós forrásokból saját maguk jussanak pénzügyi előnyökhöz

– írják a jelentésben.

Az állásfoglalás kiemeli, hogy Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont. Azt is megjegyzik, hogy a magyar közbeszerzés működése rendszerszintű hiányosságokra enged következtetni, amit az is bizonyít, hogy 2015 és 2019 között a tagállamok közül Magyarországon zárult a legtöbb OLAF-vizsgálat pénzügyi ajánlással.

A jelentésről rendezett szerdai vitában Daniel Freund német zöldpárti képviselő elmondta, hogy nem csak az orosz oligarchák vagyonát kellene befagyasztani, hanem az EU saját oligarcháinak járó uniós forrásokat is.

Ha így folytatjuk, Orbán oligarchái felvásárolják az utolsó független napilapot is Magyarországon

– figyelmeztetett a zöldpárti politikus.

A jogilag nem kötelező jelentésben a képviselők arra kérik az Európai Unió intézményeit, hogy vessenek be minden lehetséges eszközt annak megakadályozására, hogy az oligarchák átvegyék a gazdaság, a pénzügyek és a politika irányítását.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink