A nap témája: Mi lesz a következő lépés? A kormány az iskolaőröket küldi ki a határra?

A kormány éveken át tízezrével engedte be az ellenőrizetlen hátterű, kötvényes migránsokat, most pedig vendégmunkások százezreit telepítené hazánkba, miközben tovább fokozódik a nyomás a déli határon. Orbánék nem tudják megoldani a problémát, amit okoztak.

A kormány a honlapján közzétette azt a törvénytervezet, amely több jogszabály mellett módosítaná a polgárőrségről szóló törvényt is, mégpedig úgy, hogy a jövőben a polgárőr egyesület alapfeladata lenne „az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot” ellátni – hívta fel a figyelmet Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok parlamenti frakcióvezetője, aki Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult a migrációs nyomás és a határvédelem kérdésében.

A jobboldali, ellenzéki párt már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség – emlékeztetett a jobbikos poltikus.

Az javasoltuk, hogy állítsák vissza az önálló határőrséget, amelynek legfontosabb feladata a határaink védelme lenne. A Fideszes többség azonban ezt mindig leszavazta…

Lukács László egyértelművé tette, hogy a határkerítésre szükség van, de önmagában nem elég. Rámutatott: a Fidesz-kormány nem tett érdemi lépést a határok fokozott védelme érdekében, csak arra használták fel a korábban még a mostaninál kevésbé jelentős migrációs nyomást, hogy az embereket riogassák a veszéllyel a kormánypropagandában.

A csapból is az folyt, hogy majd az Orbán-kormány megvédi Magyarországot, közben pedig előbb letelepedési kötvényekkel engedték hazánkba kétes kilétű emberek tízezreit.

A Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője hozzátette: majd az embercsempészek szabadon engedésével, migránsmunkások százezreinek hazánkba telepítésével minden eddiginél súlyosabbá tették a helyzetet. Amikor a helyzet fokozódott, akkor tűzoltásként a rendőrséget újabb feladatokkal terhelték, és készenléti rendőrségen belül létrehozták a határvadász ezredet – emelte ki Lukács.

A kormány csak arról feledkeztek meg, hogy vonzóvá tegyék a rendőrök számára a határvédelmi szolgálatot, ezért jelenleg körülbelül 1800 határvadász hiányzik a rendszerből.

A jobbikos politikus szerint Orbánék kormányzásának következtében ott tartunk, hogy nincs, aki megvédje a határainkat, nincs, aki megvédje a magyar emberek biztonságát. A kormány kapkodva próbál megoldást keresni: egészen elképesztő módon a polgárőrök alapfeladatául írnák elő a határvédelmi feladatok ellátását.

Mi lesz a következő lépés, Tisztelt Miniszter Úr, esetleg az iskolaőröket is kivezénylik majd a határra?

A Jobbik-Konzervatívok szerint minél hamarabb visssza kellene állítani a határőrséget.

Pintér Sándor helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Illetve nem válaszolt a feltett kérdésekre és az egyre égetőbb problémákra, csak a Jobbikot támadta, valamint gyurcsányozott egyet.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink