A nap témája: Nem tudja a kormány, mennyibe került a vármegyésítés

Mint az ismert, január elsejétől a megyék neve vármegyékre változott. Azóta már csaknem hat hónap telt el, így Mellár Tamás (Párbeszéd) újra elérkezettnek látta az időt, hogy rákérdezzen Gulyás Gergelynél, tudja-e már a kormány,  mennyibe került a megyék átnevezése – vette észre a 24.hu.

  • Összesen hány kormányzati szervezetet érintett az átnevezés, melyek ezek?
  • A szervezetek nevében történt változás mennyibe került, ideértve az informatikai átállás és egyéb infrastrukturális költségeket is?
  • A közútkezelő mennyi táblát cserélt le, ez mekkora költséget jelent?
  • Mely egyéb, nem kormányzati szervezetet érintett a névváltozás, ezek a kormány tudomása szerint mekkora költségterhet jelentettek az érintett szervezetek számára?
  • Összességében mekkora költséggel járt az ország számára az átnevezés?

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára közölte, egyelőre nem tudják, mennyibe került a megyék átnevezése, mert a korábbi („megye”) elnevezés addig használható, míg az áttérés a „vármegye” megnevezésre „a felelős gazdálkodás elveit figyelembe véve nem valósítható meg”. „Az érintett szerveknél” a felelős gazdálkodás elvei alapján ugyan folyamatos az új név átvezetése, de még nem teljes körűen valósult meg minden területen, így az átnevezéssel összefüggésben keletkező kiadások pontos összege csak később lesz meghatározható.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink