A nap témája: Óriási összegű adóforintokkal tömik ki az idegen üzemeket a magyar vállalkozások helyett

Egy törvénymódosítási javaslat értelmében a jelenlegi fideszes hatalom még jobban meggyengítené a hazai munkavállalói érdekvédelem amúgy is ezer sebből vérző rendszerét – írja közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Az ellenzéki párt szerint elképzelhető, hogy a betelepítendő, több százezer ázsiai migránsmunkás miatt eszelték ki azt a tervet, hogy gyakorlatilag már a valódi munkavédelmi oktatást is megspórolják egyes cégeknél. Emlékezetes, csaknem egy évtizeddel ezelőtt egy szaúdi konferencián Orbán Viktor azzal igyekezett idecsábítani a multinacionális nagytőke képviselőit, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas.

A társadalom szövetrendszerét roncsoló, az embert a puszta haszonszerzés eszközeként használó, azt csupán szabadon kizsigerelendő munkaerőállatnak tekintő, valamint a teremtett természeti értékeinket kizsákmányoló neoliberális felfogás köszön vissza a mostani javaslatuk formájában is

– fogalmaznak.

A Jobbik-Konzervatívok véleménye szerint a magyar munkavállalókat kellene jobban megbecsülni, s nem szabad megengedni, hogy azokat – a szociopata érdekeknek megfelelően – még olcsóbb migránsmunkásokra cseréljék, akiket aztán még inkább futószalaghoz láncolt biorobotként kezelhetnek, a hazai kkv-szektorral ellentétben, irdatlan összegű állami adóforintokkal kitömött idegen üzemekben.

Mint figyelmeztetnek, amennyiben elfogadják a dolgozók további kiszolgáltatottságát növelő tervet, az a munkahelyi balesetek így is magas számát fogja egyre nagyobb mértékűvé duzzasztani.

A Jobbik-Konzervatívok ezzel a vadkapitalista mentalitással szemben egy élhető Magyarországban, normális bérekben, valódi munkavállalói érdekvédelemben és biztonságos munkahelyekben látja a versenyképes és sikeres Magyarország jövőjét.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »