A nap témája: Pintér Sándor szerint azért van kevés rendőr, mert jó a gazdaság

Elárult néhány részletet a következő ciklusra tervezett munkájából Pintér Sándor. A belügyminisztert Trócsányi László rektor, korábbi igazságügyi miniszter kérdezte a Károli Gáspár Református Egyetem szabadegyetemén.

Az Inforádió beszámolója szerint a rendezvényen kiderült, hogy Pintér Sándor máig rendőrként tekint magára: a jogi ismeretek megszerzése, betartása, betartatása, a fegyelem, a szervezés és az irányítás összhangja olyan tulajdonságok, amiket a Belügyminisztérium minden más területére is érvényesnek tart. Azt is elárulta, hogy egyelőre nem tervezi a nyugdíjba vonulást.

Pintér reagált Novák Előd felvetésére is. A Mi Hazánk politikusa néhány napja a közbiztonság erősítése érdekében a csendőrség felállítását javasolta. A miniszter szerint ez nem volna jó ötlet, mert az két párhuzamos rendszer fenntartását jelentené, amit a gazdag országok is egyre kevésbé engedhetnek meg maguknak.

A belügyi tárca vezetője elismerte, hogy munkaerőhiány van a rendőrségnél. Szerinte ennek oka, hogy jól megy a gazdaság, és a versenyszférában szívesen alkalmazzák a hivatásos múlttal rendelkezőket.

Más, frissen hozzá került területekről is beszélt: mint fogalmazott, az egészségügyben átszervezéseket tervez, az oktatásban pedig szerinte elsősorban a gyerekek érdekét kell figyelembe venniük. A tanároknak meg kell mondaniuk, hogy szerintük mekkora az optimális osztálylétszám – vélekedett Pintér Sándor. A pedagógusbérekről nem esett szó, arról viszont igen, hogy ősszel felmérést készítenek a magyar diákok képességeiről.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Jobbik továbbra is határőrt követel a kerítés mellé

A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. A kormány azonban erről nem gondoskodott, sőt átverte a magyar embereket – írja közleményében az ellenzéki párt.

Tovább olvasom »