? A nap témája: Pintér szerint már az is probléma, ha egy újságíró kérdez a lehallgatási-ügyről

Sajnálatos módon” nem tudott válaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a megfigyelési botránnyal kapcsolatos kérdésekre – ezt Pintér Sándor mondta az RTL Klub Híradójának.

A belügyminiszter ugyanakkor azt már nem tette hozzá, hogy azért nem tudott ott felelni az ellenzéki képviselők felvetéseire, mert a fideszes politikusok ellehetetlenítették az ülést. A bizottság kormánypárti tagjai ugyanis egyszerűen nem mentek el a hétfő délelőttre meghirdetett ülésre, így az határozatképtelen volt, vagyis meg sem kezdhette a munkát.

Pintér Sándor azt is mondta még a csatorna riporterének, hogy a lehallgatási ügyet érintő kizárólag a nemzetbiztonsági bizottsági zárt ülésén beszélne. Ha ugyanis más szituációban válaszolna, akkor államtitkot sértene. Ilyen esetben pedig még a kérdezőt is felelősségre kellene vonni felbujtás miatt. – Végig kell gondolni, hogy lejátsszák-e ezt – fűzte még hozzá.

Az RTL a kormányülésre érkező minisztereket próbálta faggatni a témában. Varga Judit igazságügyi miniszter, akinek hatáskörébe tartozik a megfigyelések engedélyezése ugyanakkor nem állt rendelkezésükre. Benkő Tibor honvédelmi miniszter pedig csak annyit mondott, hogy biztos benne, minden törvényszerűen történik Magyarországon.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink