A nap témája: Szó nélkül vágták kukába a letöltendő ítéletek esélyét állatkínzás esetén a parlamentben

Állatvédelmi szempontból egy elég komoly törvénymódosítási javaslat került az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága elé kedden. Ez a várható bírói ítéletek régóta követelt súlyosbítását tette volna lehetővé a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) szigorításával, kizárva a lehetőségét annak, hogy valakit csupán pénzbírsággal sújtsanak.

A bizottság kormánypárti többsége azonban a javaslatot lesöpörte az asztalról, így az a parlamenti szavazásig sem juthat el.

A döntés újabb pofon az állatvédelmi szervezeteknek és a velük szimpatizáló civileknek, hiszen a közvéleményben rendkívül erős igény mutatkozik arra, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzási eseteket pénzbírságok és felfüggesztett fogházbüntetések helyett letöltendő szabadságvesztéssel sújtsák a bíróságok.

A Btk.-t szigorító javaslatot Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő nyújtotta be.

A pontos szöveg alább olvasható:

Tehát a nyilvánosan elérhető dokumentum szerint az állatvédelmi törvényt a gyakorlatban úgy módosították volna, hogy az állatkínzás alapesetben vétség helyett már bűntettként,

0-2 év helyett 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel,

valamint különös kegyetlenség, illetve több állat kárára történő elkövetés esetén

0-3 év helyett 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel vált volna büntethetővé.

A bizottsági többség ugyanakkor nem csupán leszavazta a tárgysorozatba vételt, hanem bármilyen tárgyalás, ellenérv, kompromisszumkészség vagy vita nélkül,

egyetlen kritikus felszólalásra sem pazarolva az időt, egyhangú kormánypárti támogatással (2 igen, 7 nem és 0 tartózkodás mellett) elutasította a javaslatot.

Az Igazságügyi bizottság keddi döntésének köszönhetően előreláthatóan még jó ideig változatlan marad a megszokott bírói gyakorlat, és a legkülönbözőbb állatkínzási esetek elkövetői is szabadlábon fognak maradni.

A döntésnél talán csak a döntéshozatal módja az elkeserítőbb: a bizottság munkájának üzenete egyszerűen annyi, hogy az állatvédelem kérdése szót sem érdemel Magyarországon.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »