A nap témája: Továbbra is problémás a magyar jogállamiság helyzete

Tapasztaltunk némi javulást, de továbbra is aggodalomra ad okot a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete – nyilatkozta Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos kedd reggel Brüsszelben, az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve.

Az MTI beszámolója alapján a biztos elmondta, hogy a keddi tanácskozásokon a többi között a Lengyelországot és Magyarországot érintő jogállamisági eljárásról lesz vita. Mint mondta,

„mindkét tagállamban folytak megbeszélések az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, és nyílt lehetőség új jogszabályok létrehozására, azonban Magyarországon további problémákba ütközik a korrupció elleni küzdelem, az akadémiai szabadság és más kérdések, ahogyan Lengyelországban sem lehet valódi előrelépést tapasztalni az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően.”

Reynders kiemelte, hogy különösen nyugtalanító, hogy Lengyelországban olyan bizottságot hoztak létre, amely mindenféle bírósági felülvizsgálat nélkül megakadályozhatja, hogy egyes magánszemélyeket közhivatalba válasszanak.

„Az Európai Bizottság elemezni fogja a kapcsolódó jogszabályokat, és nem fog habozni, hogy intézkedéseket helyezzen kilátásba”

– húzta alá.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadhat el arról, hogy Magyarország alkalmatlan arra, hogy jövő évben betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztségét, Reynders azt mondta, hogy a bizottság dolga, hogy meghallgassa a parlament álláspontját, de nincs lehetősége dönteni ebben a kérdésben. „Együtt fogunk működni az összes elnökséggel, de figyelemmel fogjuk követni ha erről a tanácsban vita lesz” – tette hozzá az uniós biztos.

Ugyanerre a kérdésre válaszolva Karoline Edtstadler osztrák EU-ügyi miniszter kifejtette: az összes tagállamnak egyenlő jogai és kötelességei vannak, ezek között szerepel a tanács elnöki tisztsége is, amelyre most Magyarországnak kell felkészülnie.

,,A jogállamisággal a 7. cikkely szerinti eljárás vagy a kondicionalitási szabályok kerete között kell foglalkoznunk. Ami pedig az elnökséget illeti, ez egy lehetőséget teremt Magyarország számára, hogy megmutassa, sőt, meg kell mutatnia, hogy Európa-párti, és képes nem csak a saját érdekeit nézve, hanem az EU érdekében előmozdítani a közös ügyeket”

– jelentette ki.

Anna Lührmann uniós ügyekért felelős német államtitkár kétségét fejezte ki a magyar uniós elnökség kapcsán. Mint mondta, Magyarország jelenleg elszigetelt az EU-ban a súlyos jogállamisági problémák miatt, továbbá amiatt is, hogy vonakodik kiállni az agressziós háborútól sújtott Ukrajna mellett.

Wopke Hoekstra holland külügyminiszter szintén ,,kellemetlen érzésének” adott hangot a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatban. ,,Ezzel mindannyian így vagyunk” – mondta el újságírói kérdésre reagálva.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »