A nap témája: Vége a tilalomnak, megkezdődtek a felmondások az egészségügyben

Akár minden negyedik szakápoló is távozhat a felmondási tilalom feloldása után. Ez derült ki az ápolókat képviselő Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) 700 fős felméréséből, amit a Napi.hu ismertetett.

Soós Adrianna, a FESZ elnöke szerint azt, hogy valójában mennyire komoly a helyzet, nagyjából nyár közepére fogjuk látni,

az azonban biztos, hogy a foglalkoztatási- és bérfeszültség kritikus szintre került az egészségügyi szakdolgozók között.

Béremelésre ugyan 2022-ben is sor került, ezzel párhuzamosan azonban a juttatásokat és pótlékokat a szakágban jelentősen lecsökkentették – mondta el a szakszervezeti vezető. A koronavírus-járvány alatti intézkedésekből kifolyólag ezenkívül tartós, és nagy különbség alakult ki az orvosok és ápolók fizetése között, ami tovább rontott a helyzeten Soós szerint.

Az egészségügyben dolgozó ápolók fizetése ugyanis továbbra is egy képzett orvos fizetésének nagyjából harmada-negyede, miközben ők ugyanannyit tanultak, mint ők. Ráadásul, ha szülésznőkről, mentőtisztekről beszélünk, ők még orvosi feladatokat is ellátnak a közegészségügyben, de messze nem ugyanazért a bérért cserébe.

De nincs komoly, pozitív bérkülönbség a sürgősségi, intenzív ellátásban dolgozók és a többi szakdolgozó bére között sem, holott előbbiek felelőssége aránytalanul sokkal nagyobb.

Arról, hogy a közegészségügyből távozó ápolók mit terveznek a felmondás után, néhány megkérdezett azt mondta el, a magánellátás továbbra is jelentős hányadukat tudja majd foglalkoztatni. Ott a munkaerőhiány a jellemző és a bérek általában nagyon magasak, de

mégis, a legtöbben, akik az állami rendszerből távoznak, inkább a pályaelhagyás mellett döntenek.

A FESZ elnöke szerint erről a nagyfokú szakmai kiégés tehet.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább »

A nap idézete

164 éve született Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »