,,A nyugdíjasoknak nem választási ajándékokra, hanem méltó időskorra van szükségük”

A nyugdíjasoknak nem választási ajándékokra, hanem méltó időskorra van szükségük – hangsúlyozták az Egységben Magyarországért pártszövetség szerdai sajtótájékoztatóján megszólaló szakpolitikusok. Ígéretet tettek arra, hogy a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás – alkotmányban rögzítendő – újraépítésével gondoskodnak a kiszámítható nyugdíjakról, az egészség megőrzéséről és a gyógyításról.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, aki Pest megye 9. sz. választókerületében az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje, emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjasok mindig akkor váltak fontossá a Fidesznek, amikor országgyűlési választás közeledett. A nyugdíjak emelkedése az évek során rettentően elmaradt a bérek növekedésétől – állapította meg, és hozzátette:

„Az Orbán-kormány azt hiszi, hogy az idősek, nyugdíjasok megvásárolhatók. Nagyon tudatos megfontolás volt a 13. havi nyugdíj kifizetése most februárban, de ezzel sajnos nem lehet kárpótolni az elmúlt 12 évet”.

Az LMP-s politikus „szolidáris, összetartó, igazságos” társadalom építését jelölte meg célként, és ennek jegyében hangsúlyozta: minden idős embernek jár a biztos megélhetés. A társadalmi megbecsülés azonban nem lehet csupán nyugdíjkérdés, biztosítani kell a megfelelő ápolást, egészségügyi ellátást is – tette hozzá.

Konczer Erik, a DK elnökhelyettese, aki Komárom-Esztergom megye 1. számú választókerületében az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje, a 13. havi nyugdíj megőrzésének szándéka mellett további intézkedéseket is szükségesnek mondott, így azt, hogy biztosítani kell a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, valamint olyan nyugdíj-korrekciós programot kell bevezetni, ami az alacsony nyugdíjú személyeknél meggátolja az elszegényedést. Emellett a svájci indexálás visszavezetésével biztosítani kell újra, hogy a gazdasági növekedésből a nyugdíjasok is részesüljenek.

Korózs Lajos, az MSZP politikusa, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke, aki Heves megye 3. sz. választókerületében az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje, a sajtótájékoztatón hangsúlyozta az otthonápolás fontosságát, amit munkaviszonynak fognak elismerni, és a minimálbér szintjére emelik. Az időskori biztonságot illetően a szocialista politikus kitért arra, hogy bővíteni kívánják a szolgáltatásokat a házi segítségnyújtásban, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban, a falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatásban.

„Szakemberekre fogjuk bízni a módszertan kialakítását és a szakemberképzést, utánpótlásképzést is, fideszes apparátcsikok helyett” – jelezte.

Szólt arról is, hogy új érdekképviseleti rendszert akarnak kiépíteni.

„Ami most van, az mindennek nevezhető, csak nem az Idősek Tanácsának”

– jegyezte meg, és aláhúzta: semmi olyan döntést nem fog meghozni az idősekre nézve a Márki-Zay Péter vezette új kormány, ami előtt ne kérték volna ki az idősek véleményét. A társadalmi integráció kapcsán a politikus kiemelte a digitális tudás időskori fejlesztését, aminek érdekében új programokat fognak indítani.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink