A párizsi terrortámadások után ügydöntő népszavazást kell kiírni a Brüsszel által erőltetett kvótarendszerről, az ehhez szükséges kétharmados többséget a Jobbik biztosítani fogja a kormány számára – mondta Volner János, a Jobbik alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.
A párizsi terrortámadások miatt a politikus pártja nevében mély megrendüléssel fejez ki együttérzését a francia népnek.
Volner János szerint látható, hogy akár magyar emberek életébe is kerülhet, ha nem történnek azonnali lépések az ügyben. Úgy véli: a Fidesz által, a menedékkérők kötelező befogadása ellen szóló aláírásgyűjtési akción túllépett az idő, ehelyett olyan ügydöntő népszavazást kellene kiírni, amellyel végleg le lehetne zárni az EU által hazánkra erőltetett kvótarendszert. Hozzátette:
ehhez Alaptörvény módosítás is szükséges, a kétharmados többséget a Jobbik, a magyar emberek védelmében biztosítani fogja a kormány számára.
Az illegális bevándorlással szembeni, liberális gyökerű engedékenység veszélybe sodorta Európa népeit és kultúráját.
A felelősség most azokat a baloldali pártokat terheli, akik rászabadították az öreg kontinensre a migránsok százezreit
– hangsúlyozta a Jobbik alelnöke.
Volner János szorgalmazta továbbá a közép-kelet-európai országok szorosabb gazdasági és politikai együttműködését is. Álláspontja szerint az illegális migrációval, és Európában megfigyelhető jelentős demográfiai változásokkal szemben csak nemzetközi összefogással lehet sikeresen felvenni a harcot.
(alfahir.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |