A pénzét követelte vissza Magyarcsanádon

Őrizetbe vették a makói rendőrök a 19 éves magyarcsanádi férfit. 

A megalapozott gyanú szerint M. Attila szeptember 9-én a délutáni órákban megjelent ismerőse házánál, Magyarcsanádon, a József Attila utcában. A gyanúsított előzetes szóváltást követően megütötte az ingatlan tulajdonosát, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Ezt követően szeptember 9-én, majd szeptember 10-én is felkereste ismerőse fiát Magyarcsanádon, a Petőfi utcában. Tőle azt követelte, hogy adja meg 1000 forintos tartozását. Azért, hogy a követelésének érvényt szerezzen, M. Attila megrúgta, majd meg is ütötte a sértettet, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazás hatására a fiú 500 forintot átadott támadójának.

A rendőrök a gyanúsítottat elfogták és előállították a Makói Rendőrkapitányságra, ahol önbíráskodás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.

A nyomozók a 19 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink