A rabszolgatörvény hatása: rengeteg pénzt követelnek az autóipari multik a dolgozóiktól

Törvénytelenségre készül több tucat autóipari, gépipari és elektronikai cég a munkaidőkeretek kifutása kapcsán, ugyanis rengeteg munkaórát nem tudtak a munkavállalóikkal ledolgoztatni az elmúlt másfél évben a koronavírusjárvány korlátozásai, majd az egyre súlyosbodó alkatrészhiány miatti gyárleállások következtében. Ezeket a mínusz órákat pedig most ki akarják fizettetni a munkavállalókkal a 2018-as rabszolgatörvényre hivatkozva – erről beszélt a Népszavának László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Az érdekvédő figyelmeztetett:

a dolgozók többségén legalább 80-100 ezer forintot akarnak behajtani, de van, akitől 600-800 ezer forintot is követelhetnek; a probléma több mint 10 ezer munkavállalót érint. 

A pandémia okozta gazdasági válságot úgy akarta áthidalni a kormányzat, hogy engedélyezte a munkaadóknak a munkaidőkeret egyeztetés nélküli meghosszabbítását, azonban a többletórákat nem sikerült ledolgoztatni a meghosszabbított időszakban sem, ugyanakkor a túlóradíjat a szabályoknak megfelelően kifizették. 

Így előállhatott az a helyzet, hogy sok munkavállalónak legalább 16 órája van mínuszban, de van, akinek 350 is. Utóbbi kéthavi munkaidőnek felel meg. Van, ahol azzal próbálkoznak, hogy ezeket a mínuszokat tovább görgessék a következő munkaidőkeretbe. Számos vidéki autóipari fellegvárban viszont azt állítják a dolgozóknak, hogy pénzzel tartoznak a vállalatnak – írta a Népszava Két cégnél „nagylelkűen” azt is felajánlották a munkavállalóknak, hogy hathavi részletben kamatmentesen törleszthetik a tartozásukat – magyarázta a Vasas alelnöke. László Zoltán szerint azonban mindkét lépés törvénytelen.

A munkaidőkeret végén el kell számolni, a többletórákat ki kell fizetni, a mínusz órákat pedig a cégnek le kell nulláznia. Ha nem tudja ezeket ledolgoztatni, el kell könyvelnie saját veszteségeként – a szakszervezeti vezető szerint ez áll a törvényben.

(Kiemelt fotó: tüntetés a rabszolgatörvény ellen 2018 decemberében Makón)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »