A rendőrség szóban mondta le a szegedi határvadász-avatást

Napok óta arra készülnek a szegediek, hogy lehetetlen lesz a közlekedés a belvárosban pénteken, ugyanis a Móra Múzeum előtt avatják a határvadászokat és Orbán Viktor is jelen lesz. Kiderült, mégsem kell forgalmi változásra készülni, a Szeged.hu cikke szerint ugyanis a rendőrség lemondta az ünnepséget, szóban.

A rendőrség a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatóját, Rácz Attilát hívta föl telefonon hogy lefújják a Móra Ferenc Múzeum elé tervezett ünnepséget, így minden lezárással kapcsolatos készülődés tárgytalan. Amikor Rácz kérte, hogy azért ezt írásos formában, egy email-ben is erősítsék meg, azt a választ kapta, hogy email nem lesz, a szóbeli lemondás is hivatalosnak számít.

A Szeged.hu hétfőn írta meg hivatalos értesülésekre hivatkozva, hogy megy a miniszterelnök, ezt azonban Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtósa hírlapi kacsának nevezte. Ehhez képest megjelent az a meghívó, amelyet Botka László polgármester kapott az ünnepségre az ORFK-tól, amelyen szerepel, hogy Orbán ünnepi beszédet mond. A rendőrség viszont már másnap, kedden érdeklődött telefonon a Szegedi Városkép és Piac Kft.-nél, hogyan lehetne lemondani az eseményt. Erre kapták azt a választ, hogy írásban kellene, majd ma érkezett a válasz, hogy a telefonos érdeklődést hivatalos lemondásnak tekintették.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Gázolt a vonat Deszknél

Az Újszeged állomásról 19:07-kor Mezőhegyesre elindult személyvonat (37043) elgázolt egy embert Deszk közelében – adta hírül a Mávinform szombat este.

Tovább »

A nap idézete

46 éve született Nagy Ervin, Jászai Mari-díjas magyar színész, Johnny Depp és Matthew McConaughey magyar hangja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Gázolt a vonat Deszknél

Az Újszeged állomásról 19:07-kor Mezőhegyesre elindult személyvonat (37043) elgázolt egy embert Deszk közelében – adta hírül a Mávinform szombat este.

Tovább olvasom »