A Skálánál, az SZTK-nál és a piacnál gyűjt aláírásokat az ellenzék

Makón is gyűjtik az aláírásokat a népszavazáshoz a jövő hét folyamán. Ahhoz kérik a támogatásokat, hogy a kínai kommunista vezetés elitegyeteme, a Fudan helyett a fiatalok lakhatását segítő Diákváros épüljön meg a fővárosban. Ezen kívül az álláskeresési járadékot három hónapról kilencre emelnék meg.

Makón a következő időpontokban és helyszíneken lehet aláírni:

  • 01.05. szerdán 8-10 óra között a Skála előtt,
  • 01.07. pénteken 9-11 óra között az SZTK előtt,
  • 01. 09. vasárnap 8-10 óra között a piac előtt.

Az aláíráshoz elég egy lakcímkártya.

Az ellenzéki pártok közös aláírásgyűjtő kampányának célja, hogy az aláírások begyűjtését követően még legyen lehetőség népszavazási kérdéseket csatolni az országgyűlési választási szavazólapok mellé, hasonlóan ahhoz, ahogy a kormány tervezi az ún. gyermekvédelmi népszavazással. (A kormány négy olyan propagandakérdést fog feltenni, mely gyermekvédelemnek álcázva igyekszik morális támogatást kicsikarni maga részére a választóktól, azonban a vitatott kérdések azért is súlytalanok, mert attól függetlenül is életszerűtlenek vagy egyenesen törvényekbe ütköznek, hogy elítélik-e az emberek egy népszavazáson, vagy sem.)

Amennyiben az ellenzéknek sikerül 200 ezer aláírást összegyűjtenie, az április elejére várható országgyűlési választások napján ez a két csokor népszavazási kérdés egyaránt papírra kerülhet:

Ellenzék:

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Kormány:

  1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozások nélkül mutassanak be?
  4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább olvasom »