Egyre több a mikroműanyag a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű –a szennyvízzel kerül a folyóba. 

A 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba.

Az SZTE kutatóinak vizsgálata szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában, és változik a szennyezés eloszlása is. Ennek egyik oka az, hogy a Felső-Tisza mentén a települések egy részén nem megoldott a szennyvíztisztítás, vagy csak az elmúlt 4-5 évben készült el a tisztító.

Az elmúlt több évtizedben – amióta műszálas ruhák léteznek – a szennyvízzel a műanyagok a folyóba kerültek, és ott is maradnak, 500-1000 évig nem bomlanak le. Az SZTE kutatói a tervek szerint tovább vizsgálják a Tisza és esetleg más folyók mikroműanyag-szennyezettségét, arra is választ keresve, hogy az árvizek miként szállítják tovább a szennyezést, és hol rakják azt le. A szakemberek arra is kíváncsiak, mennyi műanyag van a szennyvízben, a szennyvíziszapban, és milyen veszélyt jelenthet az iszap mezőgazdasági parcellákra történő kihelyezése a talajra – áll a közleményben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább olvasom »