A vásárhelyi tankerület vezetője 1,5 millió forintos jutalmat kapott

A Momentum országgyűlési képviselőjének, Tóth Endrének a közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy az ország tankerületi igazgatói mekkora összegű jutalmat kaptak.

Miklós Anikó, a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője, – akihez többek között az új Almási iskola is tartozik, – 1,53 millió forintot kapott. Ez még nem is számít soknak, ha azt nézzük, hogy a legtöbb egy 2,5 millió forintos jutalom, amit Pappné Gyulai Katalinnak, a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetőjének adtak.

A momentumos Tóth Endre szerint

,,egy jól működő országban, ahol érték a tudás, fejlődik az oktatás és megbecsülik a pedagógusokat van helye jutalmaknak, van helye vezetői jutalmaknak. Egy olyan országban azonban, ahol a pedagógusok nemhogy jutalmat nem kapnak, hanem nyomorognak, ez egyenesen vérlázító.”

Miklós Anikó korábban akkor került a középpontba, amikor a szülők és a diákok kérésével szemben elköltöztették a bartókosokat az Almási utcai épületbe. Egy nyári testületi ülésen azt fejtegette, nem bezárják a Bartók iskolát, hanem szüneteltetik a jogviszonyát.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink