Állítólag nem volt gond az átszervezett gyermekügyelettel, de most elindult a ,,régi-új” rendszer

Októberben nem volt probléma az új gyermekorvosi ügyeleti rendszerrel – mondta el az október végi testületi ülésen Kruzslicz-Bodnár Gréta jegyző. A felháborodás ellenére november elsejétől újra gyerekorvosok látják el a feladatot, csak másik helyszínen.

Mint az ismert, különösebb ellenállás nélkül megszűnt a klasszikus gyermekorvosi ügyelet Makón. Az országos átszervezés értelmében aki továbbra is Makóra szerette volna vinni gyermekét ügyeleti időben, az a felnőtteknek szóló ügyeletre vihette.

Október harmadik hetében végül összeült a polgármestereket tömörítő Makói Kistérség Többcélű Társulás és úgy döntöttek, hogy a gyermekorvosi konzílium időtartamát kibővítik. Vagyis nem csak minden nap 16-8 óra között, hanem szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig folyamatosan biztosítják az ellátást. Mindezt a hétköznapra eső ünnepnapokra is kiterjed.

Mikor és hova lehet vinni a gyermekeket ügyeleti időben novembertől Makón?

– kérdezte Mucsi Tamás a múlt heti testületi ülésen, hiszen egyébként nem sok tájékoztatás hangzott el erről. Mivel Farkas Éva koronavírusos volt, az ülést Varga Ferenc alpolgármester vezette, de a válaszadásra a jegyzőt kérte fel. Kruzslicz-Bodnár Gréta elmondta, októberben nem volt probléma az új ügyelettel. Most,

november elsejétől a makói kórház gyermekorvosi ügyeletén van az ellátás, az eddig megszokott Hollósy Kornélia utcai épületben nincs. Hétköznap 16-8 óra között, szombaton reggel 8-tól hétfő 8-ig.

Hadik György orvos, önkormányzati képviselő annyit fűzött hozzá: mivel nem volt baj októberben az ügyelettel, nem érti, hogy mi volt a zavarkeltés oka korábban.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

108 éve hunyt el Görgei Artúr 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink