Amíg Lázár János családtagjai is bevásároltak a földekből, addig egy volt fideszes szerint földrablás zajlik

[ad 1]

A miniszter, térségünk országgyűlési képviselőjének családtagjai 753 millió forintért vásároltak földeket Csongrád megyében.

Korábban már kiderült, hogy a miniszter apja vásárolt egy kisebb parcellát 37,6 millió forintért, azonban nagybátyja és üzlettársa, Gyapjas Károly már 180 millióért nyert el sikeresen földliciteket Hódmezővásárhely és Makó mellett – számolt be róla a HVG. A Blikk szerint Lázár unokatestvére, Gyapjas Mária és a vele egy háztartásban élő Légrádi József 375 hektárnyi földet vásárolt Hódmezővásárhely, Makó, Óföldeák és Földeák térségében.

Úgy tudják, egymás mellett lévő parcellákra licitáltak, a földek együttesen kétszer akkora területet ölelnek fel, mint a Margitsziget.

A Miniszterelnökségtől ezt a választ kapták: „Mint ahogy Lázár János miniszter úr korábban már a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, rokonai, akik évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és minden feltételnek megfelelnek, hogy a liciteken részt vegyenek, nyílt árveréseken, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez. Az ár kifizetéséhez miniszter úr rokonai banki kölcsönt fognak felvenni.”

A mai Magyar Nemzetben Ángyán József agrármérnök, a második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az állam a gazdálkodó családok helyett a politika-közeli érdekeltségekkel, rokoni, baráti körökkel, a spekuláns tőkével köt szövetséget.

Véleménye szerint a licitálásos értékesítés esetén a tőkeerő dönti el, hogy ki tudja megszerezni az árverésre bocsátott földterületeket.

Ráadásul a földforgalmi törvény és az erre hivatkozó kormányhatározat alapján nincs családon, érdekeltségen vagy településen belüli összeszámítási kötelezettség, illetve ha ezt a saját cégüknek adják bérbe, úgy ahhoz hatósági hozzájárulás sem kell, azt senki nem tartja nyilván.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink