,,Amíg Oroszországban azt nem szabad kimondani, hogy háború, nálunk azt hogy benzinhiány”

Orbán Viktor gazdaságpolitikája csúfos kudarc, ezt mutatja az üzemanyag-ellátás akadozása is – hangoztatták az Egységben Magyarországért pártszövetség pénteki sajtótájékoztatóján.

Ilyés Márton, a Momentum alelnöke szerint a magyar miniszterelnök „minden zsetont Oroszországra tett föl, pedig nem kaptunk semmit az oroszoktól”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Paks II. drágábban termelne áramot, mint bármilyen más technológia. Azt valószínűsítette, hogy ebben a projektben a magyar és az orosz korrupció összefonódott. A magyar kormány nem készült fel az energiaválságra, „nincsenek készleteink, nincsenek terveink, és nincsenek megbízható szövetségeseink” – mondta.

Az ellenzéki politikus szükségesnek tartja, hogy

„az Európai Unió hozzon létre egy alapot, készletezzen közösen, és közösen lépjen föl az orosz zsarolással szemben”,

mert csak ez védi meg Magyarországot, csak ez védi meg a magyar fogyasztókat. Ilyés Márton szerint Európában most ezen gondolkodnak, „de az asztalhoz Putyin szövetségesét nem fogják odaengedni, még a lengyelek is viszolyognak a putyini alkuktól”. Új kormányra van szükség, hogy megvédje Magyarország nemzeti érdekeit – hangoztatta.

Horváth Jácint (DK), az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje leszögezte: az Orbán-kormány kudarcos politikája vezetett az előállt helyzethez.

„Ki lehet jelenteni: összeomlott ma Magyarországon az üzemanyag-ellátás. Azonnali beavatkozás szükséges, és felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal avatkozzon be”

– fogalmazott. Szerinte „Orbánék heteken-hónapokon keresztül karba tett kézzel nézték, mi történik körülöttünk, és éveken keresztül dörgölőztek az oroszokhoz, aminek most mi isszuk a levét”. Oda jutottunk – tette hozzá -, hogy az üzemanyag-ellátási gondok miatt veszélybe kerülhetnek az alapvető szolgáltatások.

A DK-s politikus kitért arra is: Gulyás Gergely előző esti bejelentése szerint a kormány utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt indítson eljárást azokkal szemben, akik az ellátás leállásáról közölnek információkat.

„Úgy látszik, amíg Oroszországban azt nem szabad kimondani, hogy háború, nálunk azt nem szabad kimondani, hogy benzinhiány”

– jegyezte meg, majd hozzátette: kommunikációval nem lehet elfedni a problémákat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink