A nap témája : Mészáros Lőrincék 102 autót szállítanak le a Közútnak
Személygépjármű flotta beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly szeptemberben. A tendernek most lett eredménye.
Személygépjármű flotta beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly szeptemberben. A tendernek most lett eredménye.
67 éve született Balla D. Károly, József Attila-díjas kárpátaljai magyar író, szerkesztő, blogger.
Makó második számú választókerületének, Újváros és a külterület képviselete számomra idén véget ér – jelentette be oldalán Mágori András, fideszes önkormányzati képviselő.
Tűz keletkezett egy családi ház huszonöt négyzetméteres kazánházában, Apátfalván, a Rákóczi Ferenc utcában hétfőn este.
Január 17-én véget ér a kormány nemzeti konzultációja, azonban az aHang és az Egységes Diákfront – ahogyan azt már a kampány elején is jelezték – január végéig folytatják az üres, illetve áthúzott konzultációs ívek összegyűjtését.
177 éve született Mikszáth Kálmán, magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
A Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség (CSMTSZ) 2024. január 20-án (szombaton) rendezi meg hagyományos téli teljesítménytúráját gyalogosok és terepfutók számára. A túra útvonala Makó és Szeged közt Maros és a Tisza bal parti árvízvédelmi töltésén halad.
Még december 3-án érdeklődtünk a makói önkormányzatnál, választ most kaptunk. Leitner Szilárd, a Lokálpatrióták szervezeti koordinátora szerint nehezen boldogulnak a makói fiatalok, ami a lakhatást illeti.
Sokan tapasztalhatták a hétvégén, hogy nem tudnak belépni a Messengerbe, mert egy pin kódot kér az alkalmazás. Az IT Business azt írja, hogy ennek oka egy új szolgáltatás bevezetése volt.
115 éve született Teller Ede, magyar–amerikai atomfizikus. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele miatt, ezért mint „a hidrogénbomba atyja” vált közismertté.
A hazai kórházak lesújtó klimatizáltsági állapotát elsőként Magyar Péter hőmérős akciója állította reflektorfénybe. A DK-s Földi Judit ennek kapcsán írásbeli kérdéssel fordult még szeptember elején Pintér Sándorhoz.
Lázár János, a tárca vezetője semmilyen engedélyt nem kért és nem kapott erdőterület megvásárlására – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Múlt hét végén, a Hagymafesztivál ideje alatt rengeteg csapadék hullott. A sok eső többeket visszatartott, így az árusok is forgalomcsökkenéssel szembesültek.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy 7815 négyzetméteres erdőt vehetett meg az államtól, holott az állami erdők értékesítését alapesetben jogszabály tiltja – írta az