Az egészségügyi államtitkár szerint az ügyek nagy részét Budapestről, excel-táblákból is el lehet dönteni

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) fővárosi konferenciáján tartott rövid nyitőelőadást Takács Péter, az újonnan kinevezett egészségügyi államtitkár – számolt be a 24.hu. Takács arról beszélt, hogy a főbb csapásirány megmarad az egészségügyben, jelenleg a finomhangolás zajlik.

Az államtitkár szerint nem probléma, hogy az egészségügy a Belügyminisztérium alá került, szerinte nem az önálló minisztérium erősíti az egészségügy érdekérvényesítő képességét, hanem a miniszter személye. Úgy vélte, Pintér Sándor tárcavezető ebben pont erős, azt is hozzátéve, hogy tőle rendezett, logikus és következetes vezetést tanulhat.

A tudósítás szerint az államtitkár azt is elmondta, hogy szerinte az ügyek 85 százalékát el lehet dönteni Budapestről, excel-táblát nézve. Az ügyek 15 százalékához azonban ott kell lenni, tárgyalni kell a klinikai centrumokkal, a megyei kórházakkal, a háziorvosokkal, hogy az, amit az íróasztal mögött kitaláltak, megvalósítható-e a gyakorlatban – mondta.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »