Az időközi választás nem hozta el a változást Csanádpalotára

Perneki László és csapatának választási jelmondata a „Rend, béke, fejlődés” volt, azonban úgy látszik, ez csupán a választásokig volt érvényes. Az önkormányzattól több mint 10 fő távozott, új pályázatok nincsenek, információink szerint tervezik az idősek gondozóházának bezárását, az óvodavezetőt pedig egészen durva indokokkal küldhetik el.

A beígért pályázatoknak egyelőre nincs nyoma. Elmaradtak a választásokig nagyon gyakori városszépítő akciók, az eddigi problémák, – amik továbbra is fennállnak, – pedig már nem zavarják a jelenlegi vezetést.

Dr. Debreczeni Istvánt tisztogatással vádolták: regnálása alatt, azaz 2 és fél év alatt 15 fő távozott a hivataltól, többségük közös megegyezéssel, de Perneki László alig több mint egyhónapos polgármesteri ténykedése alatt ez a szám már 10 feletti és a napokban három újabb ember került a célkeresztbe. A köztisztviselők egyébként hivatali dolgozók, így a jegyzőnek kell eltávolítania őket, azonban ehhez már ő sem adta a nevét és próbaidő alatt felmondott – bár csanádpalotai és minden képesítéssel rendelkezik, sokáig állhatott volna a hivatal élén. Intézmények vezetői, köztisztviselők, közalkalmazottak váltak célponttá, olyanok akik becsülettel, tisztességesen végezték, végzik a munkájukat. Először mindig közös megegyezést ajánlják fel, majd az elutasítás után patthelyzet alakul ki, jöhet a munkaügyi bíróság. Ennél a pontnál visszavonulót fúj a város vezetése. Érdekes, hogy a kormányhivatal most nem jelezte azt, hogy veszélyben a hivatal működése, pedig kevesebben vannak, mint Debreczeni idején bármikor.

Perneki László és a korábban a testület feloszlatását kezdeményező képviselők jelentős része azzal az információval vezette félre a térség országgyűlési képviselőjét, hogy a Dr. Debreczeni István vezette önkormányzatnál óriási problémák vannak, mind gazdasági, mind társadalmi, mind morális, mind szociális téren. Ez egyértelmű dezinformáció volt, hiszen az általuk emlegetett „csontvázak” nem is léteznek, pedig nagyon keresik őket, azonban az ellenőrzőszervek jelentése sem találnak kivetnivalót. Fontos megjegyezni, hogy Lázár Jánosnak személyes ellentéte volt az előző polgármesterrel, az új felállás óta sem nagyon jött a településre.

Információink szerint szeptembertől bezárják a Naplemente Idősek Gondozóházát, ezt már Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester is tervezte. Ezáltal több álláshely megszűnne és 16 gondozott kerül majd utcára, mindannyian csanádpalotaiak.

Pernekinek és társainak folyamatosan azzal volt a problémája, hogy voltak külső munkatársak az önkormányzatnál. Úgy tudjuk, jelenleg jóval többen vannak, mint ezelőtt.A közmunkaprogram irányítása is folyamatosan támadásokat kapott, persze mind alaptalanul, most pedig bérmunkákat vállal az önkormányzat a közfoglalkoztatottak közreműködésével, ami teljes mértékben szabálytalan.

A kátyúzást is sokszor, sokan bírálták, most új módszert találtak ki, íme a végeredmény:

Mint ahogy az országgyűlési választáson, úgy a csanádpalotai időközi választáson is becsapták a lakosságot, nem ezt ígérték nekik.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Egy válasz

  1. Tisztelt Cikkíró (Bottyán Róbert)!
    Volt szerencsém dolgozni Dr. Debreczeni úr ténykedésének kezdetén és megbízás alapján jelenleg is Csanádpalota Városnak. Megemlítem, hogy majdnem 30 évig önkormányzati tisztviselő voltam, tehát van némi rálátásom a működési viszonyokra és mechanizmusokra. Jelen megbízásom alapján próbálom felderíteni és kibogozni az elmúlt 2,5 év pályázati és beruházási tevékenységét és a fennálló problémákat. Nos: csak probléma és csak káosz van az eddigi vizsgálataim alapján. Ezt a megállapítást megerősíti a városi beruházásokat menedzselő céggel és a MÁK-ral eddig lefolytatott megbeszélések tapasztalata. Megállapíthatom, hogy a 2,5 éve általam – kényszerűségből – be nem fejezett projektek „érintetlenül” vészelték át ezt az időszakot, az elnyert, de meg nem kezdett beruházások ugyanabban az állapotban vannak, mint amikor én eltávoztam a munkahelyemről. A Debreczeni úr által elindított feljelentések csak időhúzásnak voltak jók, sem az ügyészség, sem a NAV nem állapított meg szabálytalanságot. Az egésznek semmi értelme nem volt, csak az időhúzás. A választások óta eltelt időben annyit sikerült elérni, hogy utolsó esélyt kapott a város a megkezdett, de nem folytatott, ill. el sem kezdett beruházásokra. Amennyiben az elodázott idő és az időközi infláció miatt nem sikerül ezeket a nyertes projekteket megvalósítani a várost súlyos több-tízmilliós visszatérítési kötelezettség fogja terhelni. Ennyit a szekrényről és a csontvázakról… Kolozsi József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink