Bartók: Maruzsa államtitkár úgy tudja, a tanév vége előtt tájékoztatták a szülőket, az önkormányzatot

Egyre zavarosabb a makói Bartók iskola átköltöztetésének/megszüntetésének az ügye. Még Farkas Éva Erzsébet polgármester is arról beszélt, hogy nem tudott a tankerület szándékairól, a szülők a sajtóból és gyermekeiktől értesültek a tervekről, de a köznevelésért felelős államtitkár szerint a tanév vége előtt tájékoztatták az érintetteket.

A szülőket képviselő Dr. Kotroczó Béla jogász közzétette annak a levélnek egy részét, amelyet Maruzsa Zoltán államtitkár válaszolt nekik. Ebben közölte, az iskola székhelyéről a tanulók az Almási utcai tagintézménybe kerülnek át és a 2022/23-as tanévben ott folytatják tanulmányaikat. A változásokról a szülőket, pedagógusokat, az önkormányzatot a tanév vége előtt tájékoztatták.

A szülők jogi képviselője közölte, elindítottak egy másik közigazgatási pert a Tankerület ellen. Ez egy olyan perfajta, aminek a benyújtása halasztó hatállyal bír a megtámadott határozatra, azaz addig nem lehet végrehajtani, amíg a bíróság jogerős ítéletet nem hoz. Amit most külön és kifejezetten megtámadtak, az a diákok oktatási helyszínének a megváltoztatása.

Kotroczó szerint vélhetően ma, azaz hétfőn megkapta a keresetlevelet a törvényszék és haladéktalanul értesíteni kellett a tankerületet arról, hogy a határozatát halasztó hatályú keresettel megtámadták. A halasztó hatály a törvényen alapszik, nincs ellene fellebezési lehetőség.

Az ügy kapcsán a Magyar Narancs annyit tesz hozzá: a tárca úgy érvel, hogy – mint a tankerület június 30-i határozata is szól – Makón nem intézményátszervezés történt, csak a székhelyintézmény működésének szüneteltetése. Ehhez pedig nem kellett előzetesen kikérni az érintettek véleményét, a tankerület tehát a törvényeknek megfelelően járt el. Maruzsa azért hozzáteszi: a „jelen tájékoztatás a minisztérium szakmai álláspontja, amely egy esetleges jogvita esetén az eljáró hatóságot nem kötelezi annak figyelembevételére, ezért kérem, hogy levelemet kizárólag szakmai álláspontként, nem pedig kötelező jellegű iránymutatásként szíveskedjék kezelni és a későbbiekben felhasználni.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink