Bezáró vasútvonalak: Gulyás Gergely szerint luxus, hogy két szolgáltatás legyen, ahol egy is elég

A tíz vasúti szárnyvonal bezárása kapcsán Gulyás Gergely a mai kormányinfón úgy fogalmazott, az a fontos, hogy megfelelő szolgáltatással pótolni tudják a kieső vonalakat.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a vasúti utak több mint kétharmada a budapesti agglomerációhoz tartozik. Ezeket kell fejleszteni, de fontosnak tartja még a Balatont, és hogy a megyei városok és a főváros között jó legyen az összeköttetés.

Ott, ahol egy-egy vonaton csak tizenöten ülnek, és biztosítani lehet helyette a buszközlekedést, a helyzet jobb lesz

– fogalmazott a Magyar Hang cikke szerint.

Az luxus Gulyás szerint, hogy két szolgáltatást tartsanak fent ott, ahol egy is elég lenne.

A vasutat pedig, úgy látja, döntően Budapesten és az agglomerációban, illetve a megyeszékhelyek és a főváros között használják. Ha pedig valaki egy Volán-buszba, illetve egy nem Intercity-kocsiba beül, az előbbiben jobb szolgáltatást kap – jelentette ki.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább olvasom »