Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola/Facebook
A héten az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola 12/A, 11/A és 1/13T osztályos tanulóinak egy csoportja Kokavszky Katalin és Horváth Anikó pedagógusok vezetésével a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetében tettek látogatást.
A csoportot dr. Ferenc Györgyi tudományos munkatárs, a Génspecifikus Mutagenezis és Növényi Produkció Kutatócsoport vezetője fogadta. A program rövid elméleti ismertetővel kezdődött, melyből megtudhatták, hogy a csoport milyen érdekes kutatási témákkal foglalkozik.
Ezután a gyakorlati bemutatón vettek részt és bepillantást nyertek a mikroszaporítás rejtelmeibe és saját maguk is rögtön kipróbálhatták ezt a technikát. Mikroszkóp segítségével megcsodálhatták a még éretlen kukorica embriót és a gömbölyödő protoplasztokat is.
Ezután a növényházban tettek rövid látogatást, ahol télen is szépen fejlődnek a kukoricák. A lelkes diákok érdeklődésére tekintettel megbeszélték, hogy máskor is mehetnek az SZBK-ba és egyéb kutatási témákba is bepillantást nyerhetnek – számolt be a látogatásról a Galamb iskola.

