📺 ,,Bízom abban, tudunk előrelépést kiharcolni a cigány-magyar együttélés és a felzárkózás kérdésében”

Bármit tettem helyben, Szegváron, az sehova máshova nem jutott el. Pl. van ösztöndíj programunk 10 roma gyermek tanulását segítjük elő, 4,7-es tanulmányi átlaguk van. Az elmúlt 12 évben nem volt politikai akarat, de most az Egységben Magyarországban pártjai között ez megvan – fogalmazott Apátfalván Varga Ferenc, az ellenzéki szövetség listás, jobbikos képviselőjelöltje.

A roma származású közgazdász 2014-ben vágott bele a nemzetiségi politizálásba Szegváron. Eltelt 8 év, de meglátása szerint van mit tenni a magyar cigányság érdekében.

Ismertette, az ORÖ nem ad szószólót az ország legnagyobb kisebbségének a parlamentbe, vagyis nem lesz a cigányságnak képviselője. Ma Magyarországon a nemzetiségi választási rendszer miatt, aki szerepel a nemzetiségi névjegyzékben, az nem szavazhat pártlistára. Ha az Országos Roma Önkormányzat tudott volna listát állítani, akkor a választópolgár nem szavazhatott volna a Fideszre és az ellenzékre sem – fejtette ki.

A Fidesz érdeke az, ha nem az ő emberük kerül oda Farkas Félix személyében, akkor ne is legyen inkább lista, legyen ,,szabad” ez a több mint 30 ezer ember. Az pedig jól tudjuk, a Fidesz hogyan bánik a társadalom perifériájára szorult szavazókkal.

– jelentette ki Varga.

Elmondta, nemrég a Jobbik kijelölte arra, hogy képviselje a cigányságot az Országgyűlésben az előttünk álló ciklusban. – Bízom abban, tudunk előrelépést kiharcolni a cigány-magyar együttélés és a felzárkózás kérdésében. Az elmúlt időszakban az uniós, felzárkóztatásra pénzek sorsa ismert. Azok a romák, akik a cigánytelepen élnek, azok ebből semmit nem láttak, nem éreznek – közölte.

Budapesten döntötték el mi kell egy adott régiónak, beleszólt a politika és az érkező pénzek pedig eltűntek. Farkas Flóriánt a mai napig védi a Fidesz, hiába tűnt el több milliárd forintnyi támogatás. A Fidesz listáján már nem szerepel, helyette ott van Sztojka Attila, de ne gondoljuk, hogy a ,,Farkas Flórián-jelenség” a Fideszből eltűnik. Olyat is hallottam, hogy államtitkárt akarnak belőle csinálni – fogalmazott a jobbikos roma politikus.

Beszélt arról is, miután a fideszes aktivisták aláírtak a Mi Hazánknak, biztosak lehetünk benne, ha bekerülnek a parlamentbe, együtt fognak szavazni a Fidesszel.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A Bartók szülői közössége polgári peres eljárást indított a fenntartó ellen

Az M-BB Iskoláért Védegylet a Bartók intézmény törvényes működésének helyreállítása iránt kérelemmel fordult a Klebelsberg Központhoz, az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatásért Felelős Miniszterhez, az eddig történtek miatt pedig polgári peres eljárást kezdeményeztek a Makói Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Tankerület ellen.

Tovább »

Az állatvédők szerint állattartói jogosítványre lenne szükség

Magyarországon bárki bármikor állattartóvá válhat. Van, hogy tartási ismeretek nélkül vesz család magához házi kedvencet. A felelőtlen tartás végett sok esetben a megunttá vált állatok az utcára kerülnek vagy a silány tartás öli meg őket. Seres Zoltán az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője szerint az állatok birtoklását jogosultsághoz kellene kötni, az állatok illegális szaporítását pedig még keményebben kellene büntetni.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink