![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2020/04/terkep0405.jpg)
A fővárosi megyék és Győr-Moson-Sopron után Csongrád megyében van a legtöbb fertőzött
24 óra alatt, tegnap óta 5 fővel nőtt a Csongrád megyei fertőzöttek száma. Országosan 733 főre nőtt a beazonosítottak száma, ez 55-el több igazolt fertőzöttet
24 óra alatt, tegnap óta 5 fővel nőtt a Csongrád megyei fertőzöttek száma. Országosan 733 főre nőtt a beazonosítottak száma, ez 55-el több igazolt fertőzöttet
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton bejelentette, átszabják a költségvetést: a tárcáktól mintegy 1345 milliárd forintot vonnak el, a pártok támogatásának pedig a felét vonják
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 krónikus beteg, közülük öten
A gyermekorvosi munka legfontosabb feladata most az alapellátásban, hogy a kötelező védőoltások ne maradjanak el – hívja fel a figyelmet Dr. Berényi Károly gyermekorvos, Hódmezővásárhely
Valamint újabb 5 beteg halt meg és már 623 azonosított fertőzött van Magyarországon. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623-főre nőtt
Frissült a tájékoztató térkép a koronavirus.gov.hu oldalon. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42
Április 10-től előreláthatólag két hétre leállítják a termelést a Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi gyárában a járványhelyzetre tekintettel – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t. A
Az európai országok közül utolsóként Magyarország jutott el odáig, hogy területi adatokat közöljön a koronavírussal fertőzöttekről. A központi tájékoztató oldalon megyékre lebontva láthatjuk a járvány
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is bajba került a kialakult járványhelyzet miatt. Az utóbbi napokban nagyon sok állatvédelmi szervezet jelezte, hogy élelemhiánnyal küzdenek. Balogh Ernő, a
Az operatív stáb hétfői értekezletén a rendőrség tájékoztatott arról, hogy jelenleg Hódmezővásárhelyen 22-en vannak hatósági karanténban. Megbetegedésről nem tudunk – adta hírül a Polgármesteri Hivatal