Baleset történt Csanádpalota és Pitvaros között
Összeütközött két gépkocsi a Csanádpalotát és Pitvarost összekötő úton kedd reggel.
Összeütközött két gépkocsi a Csanádpalotát és Pitvarost összekötő úton kedd reggel.
Egy ittas férfi engedély nélkül vitte el az egyik ismerőse autóját, amivel balesetet okozott Makón. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Makó, Apátfalva, Királyhegyes, Pitvaros és Csanádalberti polgárőreinek részvételével tartották meg az otatást a Makói Rendőrkapitányságon csütörtökön.
A Makói Rendőrkapitányságon péntek délután jelent meg az a férfi, aki egy korábbi közlekedési szabályszegése miatti (egyébként már lezárt) eljárásról érdeklődött.
Egy ijedt kislánynak segítettek a Makói Rendőrkapitányság egyenruhásai.
Tizenhat és fél évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a 38 éves tótkomlósi férfit, aki ismerőseit, köztük egy gyereket próbált meg megölni álmában 2021 elején a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván – adta hírül az MTI.
Pénztárcát lopott Makón egy nő még ősszel, az ügyben indult nyomozás pedig most zárult le.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök, azt az agresszív férfit, aki két makói ingatlanban is kárt okozott.
A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a tűzoltókat Makón egy Üstökös utcai családi házba vasárnap.
Teljes terjedelmében lángolt egy kamion szerdán este az M43-as autópálya egyik pihenőjében, Makó közelében.