Vádat emeltek a halálos bordányi motorversenyen igazgatója ellen
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki versenyigazgatóként követett el olyan mulasztásokat, melyek egy néző halálához és egy versenyző súlyos sérüléséhez
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki versenyigazgatóként követett el olyan mulasztásokat, melyek egy néző halálához és egy versenyző súlyos sérüléséhez
Szerdán két tűzesethez vonultak a megye tűzoltói. Magyarcsanád közelében száz négyzetméteren száraz fű, avar, Szegeden a Vértói úton összehordott szemét égett. A tűzesetekhez a makói
Mint arról beszámoltunk, Magyarcsanád és Apátfalva közt lévő bányatóban vesztette életét két tinédzser tegnap délután. A Blikk részleteket közölt a tragédia napjáról. Csütörtökön csendes megemlékezést
Vízbe fulladt két fiatal Csongrád-Csanád megyében kedden délután – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. (Fotó: illusztráció.) Szabó Szilvia elmondta, eddig tisztázatlan körülmények közt
Augusztus 11-én, azaz holnap hazatér az olimpiai bajnok kajakozó. 18 órakor az Algyői Tiszavirág Szabadstrandon (Algyő, Komp u. vége) köszönthetjük.
A Körös-Maros Nemzeti Park fákkal, bokrokkal tarkított, nyílt pusztáinak, kisparcellás szántóföldjeinek egyik jellegzetes madárfaja a kis őrgébics. A korán elvonuló fajok közé tartozik, augusztus végéig
Hétfőn ismét kidőlt fához hívták a makói tűzoltókat. A megyei katasztrófavédelem közlése szerint Kelebián, Ruzsán, Balástyán és Makón lehasadt faágakhoz, kidőlt fákhoz riasztották a hivatásos
Nyolc szabadtéri tűzesethez, két balesethez, segítségnyújtáshoz riasztották a Csongrád-Csanád megyei tűzoltókat a hétvégén, egy helyen szén-monoxid érzékelő jelzett. (Fotó: illusztráció.) Pénteken szabadtéri tűzesetek adtak munkát Csongrád-Csanád
Idén is sok száz fiókát neveltek fel a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fészkelő fehér gólyák – írja a nemzeti park honlapja. A KMNPI
2021. augusztus 8-án hálaadó búcsúi szentmisét tartanak a pitvarosi Nagyboldogasszony-templomban. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési támogatásból mintegy ötven millió forintból