Csak a nyilvánosság kizárásával adott tájékoztatást a makói kórház

Szerdán tartotta soros ülését a makói képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt a makói kórház tájékoztatója, azonban az intézmény vezetésének kérésére zárt ülésen hallgatták meg őket.

Míg a korábbi években nyilvánosak voltak a kórház tájékoztatói, sőt fórumokat is tartottak a kistérségben az intézmény helyzetéről, a mai testületi ülésen zárt ajtók mögött hallgatták meg Dr. Kallai Árpád főigazgatót. Információink szerint országos utasítás, hogy jelenleg nem lehet információkat kiadni a kórházakkal kapcsolatban. Ennek része lehet, hogy míg a zárt ülési anyagokat feltöltik a város honlapjára, csak azokat jelszóval védik, addig a ,,Tájékoztató a makói kórház szerepéről a jelenlegi egészségügyi struktúrában” című előterjesztést nem került fel a mako.hu-ra.

Az elhangzott tájékoztatót egyébként elfogadta a képviselő-testület.

Korábbi cikkünkben már összeszedtük, hogy mi a magyar egészségügy öt legnagyobb problémája:

Hiába fizetjük a tb-t, a végén inkább rendes magánegészségügyre költünk

Az NN Biztosító júliusi kutatása szerint a 20 és 65 év közötti válaszadók 58 százaléka vett már igénybe egy vagy több magánegészségügyi szolgáltatást, a válaszadók az elmúlt egy évben átlagosan 113 ezer forintot költöttek magánellátásra. A magánszolgáltatások sikeréhez kétségtelenül az járul hozzá leginkább, hogy az állami egészségügyhöz képest jellemzően sokkal gyorsabban és sokkal jobb körülmények között juthatunk ellátáshoz. Ezen pedig szélsőséges esetben – például egy rákszűrés esetében – akár emberi életek is múlhatnak.

Az új szerződés miatt több mint ötezer dolgozó távozik az egészségügyből

Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését. Az állami egészségügyi rendszerben több mint 110 ezren dolgoznak, közülük távoztak nagyjából 5500-an.

Még közel 2 ezren hagyhatják el az egészségügyet

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara honlapján lehetett kitölteni egy kérdőívet a nyáron, a kitöltők egyhatoda, több mint 1600 egészségügyi dolgozó tervezi azt, hogy még az idén elhagyja a pályát. Ha ezt az arányt kivetítik a teljes tagságra, akkor több ezer embert veszíthetnek el a betegellátásból. A gondok forrása leginkább az, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony rájuk is vonatkozik, de csak az orvosok kaptak jelentős béremelést, az ápolók, más egészségügyi dolgozók nem.

Az egészségügyi szakdolgozók Kásler távozását követelték

Az egészségügy minden ágazatából több ezren vettek részt a július végén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felhívására meghirdetett demonstráción a Hősök terén. A szakdolgozók a kormányzat részéről őket ért méltánytalanságok miatt tüntettek, valamint azért, mert az új szolgálati jogviszony kidolgozásába nem vonták be a szakmai érdekképviseleteket. Ennek eredményképp pedig a szakdolgozók bérét csak minimálisan emelték, s így tovább nőtt az orvosok és a velük szoros együttműködésben dolgozó ápolók közötti bérszakadék.

Másfél éves csúcson van az állami kórházak adóssága

Másfél éves csúcsot ért el a magyar állami kórházak adósságállománya a legutóbbi, július végi adatok alapján, ami ráadásul soha nem látott ütemben növekszik az idén. A kórházi beszállítók szerint az év vége helyett már szeptemberben szükség lenne pénzügyi konszolidációra.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink