,,Csanádpalota mindig létezni és fejlődni fog”

Ebben, az évszázadok során sokat szenvedett országban van egy település, egy 12 éves város, a 600 éve létező Csanádpalota, aminek népe mindig tisztelte őseit, szerette a hazáját, örökségét és erre építette fel 600 év alatt ezt a szép települést – fogalmazott városnapi köszöntőjében Dr. Debreczeni István polgármester szombat délelőtt.

A polgármester arról beszélt: az itt élő emberek becsületesen, szorgalmason, sokszor erőn felül dolgoztak. ,,Ezért mi, csanádpalotaiak nem pusztán a múlt teremtményei, hanem a jövő teremtői is vagyunk. Csanádpalota mindig létezni és fejlődni fog” – fűzte hozzá.

Dr. Debreczeni István szerint az elmúlt 600 évben sokat fejlődött Csanádpalota, de még mindig sok tennivaló van, ez a jövő feladata. Arra kérte a lakókat, ,,higgyenek abban, hogy összefogással, egymás munkájának megbecsülésével és tenni akarással bebizonyíthatjuk, hogy a település fennállásának 600. évfordulóján, méltó a történelmi ősökre és az utánunk jövő nemzedékekre is büszkén gondolhatunk majd.”

– Ahol akarat van, ott út is van. Hiszek Csanádpalotában, az itt élő emberekben, a város jövőjében – zárta gondolatait a polgármester.

Vetró József díszpolgári, Molnár László posztumusz díszpolgári címet kapott az ünnepi ülésen – erről ide kattintva olvashat.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink