Dr. Lantos Péter professzor lesz Makó díszpolgára

Szerdán zárt ülésen döntött arról a testület, hogy Makó Város Díszpolgára kitüntető címet adományoz Dr. Lantos Péter professzor részére, elismerve ezzel egész életművét, mellyel általános elismerést szerzett, és hozzájárult Makó város jó hírnevének öregbítéséhez. Az elismerést az augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként adják át.

Dr. Lantos Péter orvos professzor, Alzheimer-kutató Makón született. Középiskolai tanulmányait a makói József Attila Gimnáziumban végezte, majd az orvosi egyetem elvégzése után a SZOTE Kórbonctani Intézetének tanársegédje lett. Londonba kapott ösztöndíjat. A Middlesex Kórház tudományos munkatársa, majd neuropatológiai előadója, később főelőadója volt. 1973-ban PhD fokozatot szerzett Londonban. A King’s College Pszichiátriai Intézet professzora lett, majd a Healthcare Neuropatológia Központ igazgatója. 2001 óta az angol Orvostudományi Akadémia tagja. A Nemzetközi Alzheimer Társaság elnökeként sok magyar kutatóval, többek között a makói születésű Komoly Sámuellel is szakmai kapcsolatot ápolt.

Lantos Péter professzor sokat tett az orvostudomány fejlődéséért, ezen belül a központi idegrendszer betegségeinek jobb megismeréséért. Nemzetközileg elismert szakember, aki mindig segítette a magyar kutatók munkáját is.

A professzor úr komoly összeggel támogatta a Karsai Ildikó által tervezett makói neológ zsinagóga-emlékjel létrehozását – olvasható a méltatás Farkas Éva Erzsébet polgármester oldalán.

Lantos Pétert tavaly novemberben a Westminster Apátságban vette át a királynő képviseletében megjelent Sir Kennet Olisától a Brit Birodalmi Érdemrendet (BEM) a holokauszt oktatásáért és tudatosításáért végzett szolgálataiért.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink