Varga Ferenc alpolgármester indítványban javasolta, hogy Makó egykori polgármesteréről nevezzék el az épületet. A javaslatról a szerdai testületi ülésen szavaznak is.
Varga indoklása szerint, ,,rengeteget tett Honvéd városrész közösségért és szívügye volt az itt lakók mindennapjainak a segítése” és a róla való elnevezés ,,méltó emléket állítana a városrészben végzett áldozatos munkájának.”
Dr. Sánta Sándor március elején hunyt el, volt főorvos, Makó egykori polgármestere, önkormányzati képviselő, ezeken kívül szabadidejében festett.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy hetven százalékon áll a közösségi ház építése Honvédban. A polgármester szerint a közösségi házat és a hozzá tartozó sportpályákat, gyermek és felnőtt játszóteret várhatóan június végén tudják átadni a városrész közösségének.
(Fotó: Farkas Éva Erzsébet oldala)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |