? Droglabort üzemeltető nőket fogtak el

Három nőt és egy férfit gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek a rendőrök egy droglabor felszámolását követően – közölte a rendőrség a honlapján.

A közleményben azt írták, K. Éva és K. Lászlóné szervezetten értékesítettek dizájner drogokat szegedieknek. Az új pszichoaktív anyagot V. Éva és J. Zoltán egy szatymazi hétvégi házban dolgozta fel, majd V. Éva juttatta el a kereskedelmet bonyolító társainak és más fogyasztóknak.

A nyomozók a szatymazi ingatlanban kábítószer készítésére alkalmas labort találtak, amely amfetamin előállítására, valamint új pszichoaktív anyag feldolgozására szolgált.

Az ingatlanban amfetamint, kábítószer gyártásához szükséges vegyszereket, valamint készpénzt, míg két szegedi ingatlanban összesen 44 kábító hatású anyaggal átitatott papírlapot foglaltak le.

A három nőt és férfi társukat előállították a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. V. Évának és J. Zoltánnak bűnszövetségben elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt is felelnie kell – áll a közleményben.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink