Fotó: Dr. Ferenczi Gábor - TISZA/Facebook
Szerdán a Parlament Gazdasági és Energetikai Bizottságában két törvényjavaslat részletes vitáját folytatták le, erről számolt be a térség országgyűlési képviselője, Dr. Ferenczi Gábor (TISZA). A törvényjavaslatokat a bizottság elfogadta, amelyekről a jövő héten a plenáris ülésen szavaznak.
A központi költségvetésről szóló törvény módosításával kapcsolatban a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszolt a kérdésekre, valamint jelezte, hogy a minisztérium nem támogatja a Fidesz azon módosító javaslatát, amely az 500 milliárd forintos haváriaalaphoz nyúlt volna hozzá, mivel ezzel nem maradt volna vészhelyzeti tartalék a költségvetésben.
A TISZA képviselői leszavazták ezt a módosító javaslatot. Dr. Ferenczi Gábor szerint „tekintve, hogy az Orbán-kormány módszeresen elhanyagolta a vízügyi rendszert és az energetikai szektort is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne hagyjunk megfelelő tartalékot a költségvetésben.”
Witzmann Mihály (Fidesz) azt állította, hogy az augusztus 31-ig lehívható uniós forrásokat ők is hazahozták volna, mert szerinte Orbán Viktor vétóval való fenyegetőzéssel kikényszerítette volna Brüsszelből. Ferenczi szerint ez nem igaz: a TISZA minisztereinek szinte a nulláról kellett megteremteniük és teljesíteniük az ehhez szükséges feltételeket.
Szalai Piroska (Fidesz) pedig az államadósság növekedésével példálózott, csak éppen nagyvonalúan megfeledkezett az első negyedéves államadósság-mutatóról, amely 77,9 százalék volt, vagyis magasabb annál, mint amit a költségvetés tartalmaz: 77,5 százalék.
A bizottsági ülésen a Beruházási és Közlekedési Minisztérium államtitkárától is kérdezhettek. Ferenczi szerint a vita során világossá vált, hogy a jogszabálynak nem célja a koncessziós szerződések megszüntetése.

