Egy pisztoly is előkerült, miután összeszólalkoztak a pénztárnál

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik idén márciusban egy áruházi konfliktusukat fegyveres garázdaság útján próbálták meg lerendezni.

A vádirat szerint a vádlottak egy szegedi boltban vásároltak. Egyikük már a pénztárhoz tartva, figyelmetlenségből rálépett a másik lábára. Ebből közöttük olyan heves vita kerekedett, hogy a pénztáros felszólította őket arra, hogy a hangoskodást fejezzék be, vagy vitájukat az üzlet elhagyása után rendezzék. A megsértett férfi azzal a felszólalással, hogy „majd kint megbeszélik a dolgot”, a bolt előtt valóban megvárta a másikat.

Ezután az áruház kijáratánál folytatták szóváltásukat, egymást kölcsönösen szidalmazták és lökdösték, mígnem az a vádlott, amelyik a társa lábára rálépett, ruházatából egy, valódi lőfegyverre a megtévesztésig hasonlító gáz riasztópisztolyt vett elő, és ráfogta a másik férfira. A megfenyegetett ekkor megpróbálta azt a kezéből kicsavarni, és a földre vitte őt, miközben a közelükben tartózkodóknak azt kiabálta, hogy vigyázzanak, mert fegyver van a férfinál.

Az esetnek végül a biztonsági őr fellépése vetett véget, akinek a vádlott a sikeresen elvett fegyverutánzatot átadta, és aki a rendőrség megérkeztéig az elkövetőket a helyszínen tartotta.

Vádiratában a járási ügyészség az egyik elkövetőt garázdaság alapesetével, míg a pisztolyt használó társát minősített garázdaság bűntettével vádolja.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink